Alapította: Dékán István 1996-ban

Gondolatok!

Legfrissebb témák
Aki szerencsés és több Mestertől tanulhatott az átveszi ezen  érzéseket, gondoltatokat, stílusokat. Amik leülepednek, érnek, majd megjelenhet valami más, egy új forma, új minőség
Szendrei Tibor József
3 órája
elnezeseteket kerem a hibakert, nem tudom miert vannak osszeolvasztott szavak a szoveg megjeleniteseben (ez az enter megnyomasa utan tortent!) - gondolom az idegen nyelvu klaviatura miatt...
Bányik Éva
5 órája
Kedves fotos tarsaim. Lajosnak igaza van, hogy eleggeeltertetek a tematol, de megvallom oszinten, hogy en magam is erdeklodesselolvastam az eszmecsereiteket. Sot, egyaltalan nem bantam, hogy a muveszetmasfajta vizein kezdtetek el evezni. Erdekes es tanulsagos volt, nem is kellezt a fajta eszmecseret abbahagyni a jovoben sem (legalabbis szerintem)
De mi lenne ha egy kicsit visszaternenk a FV jelenlegihelyzetehez is ? Az az erzesem, hogy az utobbi idoben kisse ellazult pardolog. Egyre tobb foto-domping kezd ujra kialakulni nehany tagnal… Igaz, amikoraz ev elejen idekerultem en sem ismertem ezt az iratlan megallapodast miszerintnapi 1-2 fotot toltunk fel… de felhivtatok ra a figyelmem rogton az elejen. Megmindig sajnalom, hogy semmilyen konkret lepes nem tortent ez ugyben ;pedig annyira egyszeru lenne ezt kozolni a biratkozast koveto udvozlo-mailszovegeben…
Hogy az uj tagok ezt nem tudjak meg ertheto, de, hogyregebbi tagok ezt egyre jobban muvelik, szoval szerintem ez mar joerzes kerdese…Szoval errol ennyit
Eleg rossz erzessel tapasztalom azt is, hogy nehany igazanjo fotos tars szinte kodde valt mar jo ideje. Vajon mi ennek az oka ?   

Bányik Éva
5 órája
Kedves Mihály: Az ember már csak ilyen. Elkezdenek beszélgetni a fotográfia társadalomformáló szerepéről és még el sem készült a lágytojás, már a közös ismerős szexuális kilengéseit ostorozzák. Ez nem olyan nagy baj, mert az együttgondolkodás ilyen formája is sokkal jobb, mint a közöny. Én például érdeklődéssel olvastam az izmusokról, stílusokról írt gondolataitokat, bár lehet, hogy az eredetileg felvetett, a manipulált képek és a nagy öregek közti kapcsolat változása a Fotóvilágon, tárgyú témától jelentősen eltért. Ezt hívom elbeszélésnek. Már a kellemetlennek tűnő témák mellett.
Deák Lajos
7 órája
Így van (reneszansz/barokk, óriási különbség) hozzátéve, hogy a barokk bőségesen szolgált a nagypolgárt kiszolgáló alkotásokkal is, és itt meg kell említenem  kedvencemet, Vermeert; de Rembrandt, s egyáltalán a németalföldiek általában igencsak polgárira “vették a figurát”. És akkor a par excellence egyházi barokk (manierista): El Greco, mekkora csodákat festett. A zseni bármilyen zsákban tud táncolni! Sőt, láthatóan élvezi is a zsákját :) 
Aczél Péter
22 órája
Olvasgatom a gondolataitokat: Érdekesek, de egy kis közbevetés, nem azért mintha irányítani akarnám a beszélgetéseteket, de én nem csak, sőt nem is igazán a mester-tanítvány viszonyról írtam, hanem a divatról, a trendiségről, amit sokan követnek.  Erre Péter reagált is. A trendiség, a korszellem pedig figyelemre méltó módon viszi az embereket, az alkotókat...... sokszor az erdőbe, néha a fényre. 
  Péter szóba hozta a barokkot. Ma már igazán nem is tudjuk elsőre felmérni micsoda különbség volt a barokk és a reneszánsz között. Abban az időben nem úgy működött a művészeti stílusok divatja mint most: Nem úgy volt a stílus kérdése, hogy pár hasonszőrű alkotó kitalált valamit és létre hozták mondjuk a szürrealizmust, vagy a pop-art-ot. A barokk az egy nagyon komoly ellenlépés volt az egyházak részéről a reneszánszra. (Lehet, hogy túlzásnak hat, hogy az egyház egy művészeti irányzatra reagál, így reagál,de a véleményem szerint a reneszánsz életérzés váltotta ki a protestantizmus felbukkanását, ezzel mintegy száz évnyi háborúskodást, hatalmi-vallási átrendeződést okozva.) A barokk az egy igen komoly korlátok közé szorított egyházi propaganda volt!
 Aki a barokk művészeti irányát követte, az akarva-akaratlan a vallási korlátok közt tevékenykedett, elismerte a vallási szabályokat. Egy ugrás a majdnem mába: A náci birodalomban sem csak művészeti kérdés volt a művészet. Az elfajzott művészet az bizony ideológiai alapon volt elfajzott és nem művészeti alapon. De ugorhatunk a még kevésbé régebbi múltunkba is: A szocialista realizmusunk szeretete és a dekadens nyugati absztrakt elutasítása sem művészeti alapon ment.    Ezekre a divatokra, trendekre felülésekre gondoltam, amik ma is megvannak.

Kovács Mihály
Tegnap
Kedves Péter: Átrágtam magam a hozzászólásodon, mint anno a lányom csincsillája a teljes gyermekirodalmon. Amit írtál, bizonyára mind úgy is van, miért kételkednék egy hozzáértő szavaiban, bár azt is el tudom képzelni, sőt nem túl nagy tévedési kockázat mellett még állítani is, hogy lenne olyan hozzáértő, aki nem, vagy nem mindenben értene veled egyet. Amit te okoskodásnak nevezel, azt én a téma FV-ra gyakorolt hatásának és a közérdeklődés mértékének szintjére való egyszerűsítésnek gondolom. Egy olyan karónak, amire mindenki felépítheti a maga boglyáját, ahogy tetted te is. Nyilván nem akadémiai székfoglaló, nem is kinyilatkoztatás, csupán egy gondolat, ami magában hordozza a tévedés lehetőségét. Ráadásul a feltöltött képek minőségére és azok megítélésének furcsaságaira semmiféle hatással nincs. Kicsit úgy érzem, hogy a felvetett kérdések, gondolatok filézése közben megtartottuk a csontokat és eldobtuk a húst.  
Deák Lajos
Tegnap
Jónak tűnő okoskodás (“ a mester és tanítvány kapcsolat adja a kontinuitást, a géniuszok adják a forradalmi változásokat”) csak mint annyi csinos általánosítás, teljesen, vagy részben  téves. Művészettörténeti vonatkozásban teljesen téves. A művészet történetében vannak  újítók és összegzők. Nem attól géniusz valaki, hogy újító, hogy forradalmi változásokat ad.. A zene legnagyobb géniusza J.S.Bach összegző volt. Semmit nem újított, az újítók előtte jártak, ő már készen kapta a stílust annak teljes készletével. Kontinuitás. De géniusz volt, és amit létrehozott, az alighanem a legnagyobb alkotás az emberiség történetében. Ugyanakkor például Stamitz újító volt. Azok közül való, akik Mannheimben letrehozták a barokk után a firradalmi, új klasszikát. Amit azután három összegző készen kapott: Haydn, Mozart es Beethoven. A Mannheimiek újításainak közvetlen gyümölcsei: kis jelentőségű művek. A három bécsi összegző: ők géniuszok voltak. És persze vannak az újítók között is géniuszok: például Wagner - bár őneki is gyakorlatilag mindent előkészített, mintegy megágyazott neki valaki: Liszt Ferenc, aki szintén igazi újító. Másik korábban elhangzott tévedés(hez elvezethető) megjegyzés azt feltételezi, hogy a fejlődés a művészet útja. Nos, csalódást okozok: a tudományban valószínűleg ez a helyzet, de a művészetben nem! Bach óta semmit se “fejlődött” a zene. Új stílusok jöttek, de nem hogy nem jelentettek fejlődést, hanem igen-igen nehezen tudták megközelíteni akár a bachi életművet. Egyszerűen csak mások voltak, mint a barokk. De nem a barokkból fejlődtek ki. Annyira nem, hogy Bachot jó egy évszázadra teljesen el is felejtették. Nem játszották, nem tartitták fintos szerzőnek. (Csak jó száz év múlva döbbent rá egy romantikus szerző, mekkora kincset hagyott ránk Bach. Újra felfedezte tehát Bachot, “kiásta”, es példaképnek tekintette: ő Mendelssohn volt.) Viszont nem is kellett nekik azt megközelíteni, hiszen nagyszerűek voltak önmagukban. A szűntelen fejlődés jól hangzó tétele a dialektikus materializmusnak, csak egy nagy baj van vele: egyáltalán nem vonatkoztatható mindenre, annak ellenére, hogy e filozófia megpróbálta mindenre ráhúzni tételét. Amúgy mellesleg: a stílusok, a “forradalmian új” stílusok esete a géniuszokkal is elég érdekes történet. Beethoventől, a klasszicizmus királyától csak néhány utcányira lakott Bécsben egy csodálója, aki önmagát még véletlenül se merte Beethoven nagyságához mérni, félénk szegénységben alkotott. Csak egy évvel élte túl Beethovent. Ő volt Schubert, az egyik legnagyobb romantikus. Szonátái és szimfóniái precizebben követték a klasszikus formatant, mint Beethoven. Nem mert eltérni a formatan szabályaitól, egyetlen ütem erejéig sem (szemben Beethovennel, aki ezt állandóan megtette.) Nem is a formai megoldásaiért érezzük romantikusnak. Egy időben éltek, egy városban éltek, az egyiket ma mégis klasszikusnak, míg a másikat romantikusnak soroljuk be. Ők minden bizonnyal nem sorolták magukat sehova - egyszerűen csak leírták a kottapapírra azt, ami megszólalt a fülükben. Mindezt csak azért meséltem el, hogy óvatosságra intsek mindenkit, aki a művészetben fejlődést, géniuszt, kismestereket és konkrét stílusokat emleget. Nem olyan egyszerű dolog ez!     
Aczél Péter
2 napja
\"Az egész emberi tudomány a mesterek és tanítványok - meg az időnként felbukkanó géniuszok - munkájának folyamatosságán alapszik. Maga az iskolarendszer is ezt a folyamatosságot, fejlődést van hivatva fenntartani.\" Ezek nagyon lényeges gondolatok, annyi észrevétellel, hogy a mester és tanítvány kapcsolat adja a kontinuitást, a géniuszok adják a forradalmi változásokat. Nélkülük az emberiség fejlődése jelentősen visszafogottabb lenne. Az is lényeges, hogy nem attól géniusz valaki, hogy saját feje után megy és nem feltétlenül válik tehetséggé az sem aki, legyen bár a legjobb mester követője, nem képes a mester árnyékából kilépni, de ezek már szerintem is valódi közhelyek.
Deák Lajos
2 napja
A \"Mester és tanítványa\" kérdés elég összetett viszonyrendszer. Az egész emberi tudomány a mesterek és tanítványok - meg az időnként felbukkanó géniuszok - munkájának folyamatosságán alapszik. Maga az iskolarendszer is ezt a folyamatosságot, fejlődést van hivatva fenntartani. Itt most elsősorban a természettudományokra gondolok, de nyilván a kapcsolat kiterjeszthető akár a művészetekre is. Talán ez utóbbi esetben nem olyan sima a folytonosság kérdése. Feltehetném a kérdést vajon a jelenkori (vagy a mindenkori) festészeti irányzatok fejlettebbek-e hatásukban, gondolatiságukban, mint a régebbiek, mert a másság kétségtelen. Mindig lesznek olyanok akik védik és akik támadják az \"akadémiai\" stílust. Mindenesetre gyakori, hogy egy Mester körül kialakul valamiféle bűvkör. Vannak akiknek mindig is fogni kell majd a kezét, vannak akik csak élvezik a kapcsolatokat, a légkört és vannak, akik a mestertől kapott alapokra építkezve járják a saját útjukat, nem egy esetben konfliktusba kerülve  tanítójukkal is. Felmerülhet a kérdés; ha nem lenne a Mester, akkor merre vinne a tanítványok útja? Bizonyára lesznek tehetséges, esetleg szerencsés túlélők, akik talpon maradnak, másokra bizonytalan jövő vár.
Józsa Géza
2 napja
Bizony érdekes. Bár, ha újra olvasod az első két mondatom, abban tartalmilag eléggé világosan fogalmaztam meg a különbséget a mester keze nyoma és a mester farvize között.  Azért az is számít, hogy az aki értékel, képes-e , vagy főleg, hogy akar-e különbséget tenni a szikra és az utánlövés között a megnyilvánulása során. Alkotótól függetlenül. 
Deák Lajos
3 napja
Ez a “kinek a farvizén” egy érdekes kérdés. Zeneakadémiai professzorom Wehner Tibor volt, akinek professzora Dohnányi Ernő, tehát Wehner az ő farvizén ... stb. Dohnányi professzora pedig Thoman István volt, Liszt Ferenc tanítványa. Liszt farvizén, ugye... Lehet ezt a kifejezést érdekesen forgatni, Lajos. A FV értékelési folyamata, nyugodtan mondhatjuk, irreleváns a szikra/utánlövés kérdéskörben, es ebben egytértek veled. 
Aczél Péter
3 napja
A FV egyik klasszikusa írta egy hozzászólásában, hogy mesterre szükség van és, hogy a mester keze nyoma meglátszik a tanítvány alkotásain és ez így van jól. Ezeket a tanítványokat joggal jelölhetjük a pozitívan csengő követő szóval, de, ha és ilyen is van itt a Fv-on, ha valaki másolóvá válik, esetleg a mester farvizén haladva ér el sikereket, ott bizony nehéz fellelni azt a bizonyos szikrát. Ebben az esetben az alkotás örömét konvertálja a siker örömére. Nagyon igaz az, hogy vannak alkotók, akik egy-egy megoldás kétszáztizenharmadik reinkarnációját is előállítják, ahogy ezt Péter jól vetette fel, bár az is igaz, hogy a siker filmeknek is sok sok folytatása készül, alacsony  költségvetéssel, egy-egy jól bevált sémát újrahasznosítva, mint a PET palackot. Igaz, hogy  a PET palackból például Patagonia póló készül, ami nem egyszerűen újrahasznosítás, az már egészen új termék. Sok képnél ez nem így van. Nehéz hát eldönteni, ki is az ügyes-unalmas másoló és ki a szikracsiholó. Különösen azért, mert a FV jelenlegi értékelési folyamata ehhez semmiféle  támpontot nem biztosít. Jeles ítészek érthetetlen, gyakran névre szóló elismerései  nyomán dicsőülnek meg silány képecskék és kezdenek pislákolni azok a csillagok, amiknek a feladata az lenne, hogy szépen ragyogjanak és a szegény legénynek utat mutassanak. Addig pedig, amíg ez így van, tök mindegy, hogy ki mit és kit követ, másol, vagy, hogy milyen divathullámon szörfözik.
Deák Lajos
3 napja
Na jó! Vannak követők is. Sőt a többség követő.
De ez tulajdonképpen alapvető emberi tulajdonság.
Bocsánat, ha valaki lelkesedését lelohasztottam volna.

Kovács Mihály
3 napja
Ez többnyire így van. Az alkotás öröme behelyettesíthatő az aktuális divat lekoppintásának sikere fólött érzett langyos boldogságpótlékkal... Szabad választani, merre keresd az utad. Azt hiszem, minden alkotás előképekből indul ki, ami lehet a kalapos cigány magyarosch stílusban, vagy szimbolista festmények, vagy akármi...a nagy kérdés csak az, hogy az előkép folytonos ismétlésébe, újabb es újabb, sematikus lemásolásába sül bele az alkotó, vagy az előképet megtartva-eleresztve ki tud magából pattintani valami szikrát, ami már csak az övé (mégha csak kicsike szikra is). A műveszettörténeten végigvonulnak az ügyes-unalmas másolók és a szikracsiholók. Nem kérdés, melyikből van kevesebb.
Aczél Péter
3 napja
Alkotás öröme..... ezzel kapcsolatban meglehetősen szkeptikus vagyok. Szerintem itt nagyon keveseket hajt ez az érzés. Vagy legalábbis igen erősen hat erre az alkotási örömre a divat. Vannak divathullámok amikre sokan felülnek. Ha éppen az a  trendi, hogy nem manipuláljuk a képeinket akkor nem manipulálunk, ha pedig az elmozdulás effekt használata a divat akkor elmozdítunk mindent, kivéve egy valamit. De ez nem csak az itteni alkotókra, az itteni alkotók egy részére vonatkozik. Pár éve követem a MAFOSZ pályázatok elfogadott, díjazott képeit.... olyan szépen látszanak az éppen aktuális trendek, hogy csak még. Ha a drónos képek a trendik, akkor pár évig drónos képpel van tele a kiállítás, ha a kalapos cigány a trendi, akkor a kalapos cigányból van rengeteg.
Kovács Mihály
3 napja
Igen...Eifert mondta nekem pár évvel ezelőtt: ha valaki megtanulja a photoshop-ot, abból szörnyű dolgok is kisülhetnek.
Szerintem semmiképp nem szabad osztani az észt. Türelemmel ki kell várni, míg érik, érik, végül egyszer tán beérik, beérkezik a kisérletező. És akkor valami olyat mutat nekünk, amit megsüvegelünk. Egyébként is az út a fontos, az alkotás öröme, sokszor talán fontosabb, mint a végeredmény.
(Óvatos tanáccsal, véleménnyel azért lehet szolgálni, feltéve, hogy megvan rá a fogadókészség.)

Aczél Péter
4 napja
Érdekesen változik a tagok ízlése, és hozzáállása a manipulált képekhez. Mintha változna a nagy öregek (már elnézést a megszólításért) hozzáállása, sőt mi több az alkotói módszere: Mintha elfogadnák, sőt mi több művelnék a képmódosítást. Ennek akár örülhetnék is: Már nem kapok annyit az arcomra, hogy mit variálok én annyit. De valahogy van egy kicsit rossz érzésem. Főleg akkor amikor egyértelmű hibákat látok a képmódosításokon, amikor egyértelműen kilóg a lóláb.
Most osszam az észt a nagy öregeknek? Nem tűnne olyannak mintha savanyú lenne a szőlő?

Kovács Mihály
4 napja
Szeretettel meghívunk mindenkit, akit a fotózás érdekel - 
a Magyar Fotoművész Szövetség által rendezett FOTOHÓNAP 2020. sorozat részeként megrendezett kiállításra:
Mester és tanítványai - a kiállításnak otthont adó Erzsébetligeti színház beharangozója:


“Eifert János (1943-) szakmájának, művészetének itthon és külföldön egyik legismertebb képviselője, meghatározó egyénisége. Nemcsak fotográfusként, hanem tanárként, előadóként és szakíróként is tevékenykedik.Néhány éve otthonában, saját iskolájában, mesterkurzusain fogadja a tehetséges amatőr fotográfusokat.Programja, pedagógiai módszerei öt évtized gyakorlatára építkeznek, és az egyéniség kibontakoztatását tartja a legfontosabbnak, nemcsak a technikai és esztétikai, valamint gyakorlati ismeretek átadását.Kezei közül kikerült fotográfusok ott találhatók a nemzetközi színtér élvonalában.A kiállításon a mester és tanítványai friss munkái láthatók, és tematikájukban a fotóművészet minden műfaja képviselteti magát: portré, tájkép- és városkép, csendélet, akt, riportfotó - mindez egyéni stílusban és változatos technikával.Kiállítók:
Aczél Péter, Baán Katalin, Bajkó Csaba, Bakki Zsolt, Bárdos Tamás, Bertók Béla, Bögölyné Molnár Szilvia, Burkus Alexandra, Csicseriné Papp Mária, Csorba Károly, Csörögi Dóra, Dajka Margot Judit, Darab Dénes, Dudás Ági, Dudás Emil, Ecsedi Ircsi, Eifert János, Fekete Attila Fattila, Garami Ágnes, Gimesi András Gime, Gyöngyösi János, Kiss Auróra Minna, Kelemen Sándor, Koncz Dezső, Kostyál Zsigmond, Kovács Gábor, Kovács JuJu Judit, Kőrösi Sándor, Kricska Nóra, Kristó Annamária, Lehoczki Gyöngyi, Leirer László, Magyar László, Medgyesy Gábor, Németh Eszter, Olasz Ágnes, Paiss László, Papp László, Pinke Éva, Peti Péter, Piller Sándor, Pivonka Kriszta, Rajkai György, Ritter Antal, Roszkos János, Sági Ági, Seiner Krisztián, Sopronfalvi Ildikó, Szendrei Tibor, Tarr Annamária, Tóth-Piusz István, Vas Péter, Zih KatalinA kiállítás a Magyar Fotóművészek Szövetsége által rendezett „FOTÓHÓNAP 2020” programsorozat része.” 

Aczél Péter
2020-10-20
Mennyire hasznos tanács!!
Aczél Péter
2020-10-20
Más terület de azonos gondolat: 
Ha fontos szakmai levelet írunk, szerződést állítunk össze, újítást fogalmazunk  azt a legnagyobb gondossággal tesszük de nem postázzuk. Másnapig, harmadnapig pihen bármennyire sürgős is . Érik, érlelődik, mint a jó étel, ital,  és a fotóról alkotott vélemény

Szendrei Tibor József
2020-10-20
Habitus kérdése, ki hogyan működik. Én például habozós, de legalábbis keresgélős vagyok. Nem mintha nem érezném szilárdan, melyek azok a főutak, melyeken minden alkotásnak haladnia kell. De a főutakat mellék útvonalak kötik össze, sőt, kis ösvények, melyek között kitaposatlanok is vannak. A legizgalmasabb, ha éppen most taposok ki egy ilyen ösvényt. Ám benne van a pakliban, hogy a végén ez az ösvény nem vezet el sehova. Sokszor jutok így zsákutcába, s csak ritkán találom magam egyszercsak olyan új területen, ahova érdemes volt kitaposni azt az ösvényt. No és ha mások által csinált képet nézek, több megoldás lehetséges. Azt látom, hogy az “alkotónak” fogalma sincsen meg a főutakról sem? Vagy azt látom, hogy egy, vagy két főutat ismer, és az unalom végezetéig csakis azon jár? Vagy pedig azt látom, hogy keresi a saját ösvényét? Es akkor megtalálja vajjon? Innen kezd el valóban érdekelni egy fotó. Ha benne van a kérdés, megtalálja-e? A kérdés számomra többnyire érdekesebb, mint maga a válasz. Mert a válasz egy befejezett, lezárt dolog, de a kérdés az tovább cseng a fülemben, es foglalkoztat, munkál bennem. Így aztán leginkább azokat a képeket élvezem (másokéit), melyek azt kérdezik: jófele vezet ez az ösvény, ember? Saját képeimnél persze szeretném, ha meg lenne bennük a válasz is, de sokszor rájövök: a válasz hibás. Talán mégiscsak jobb, ha nincsen válasz, de van kérdés. Amire azután a nézővel együtt keresgélhetjük a választ...Ezért is nem érdekelnek azok a képek, melyeken minden tökéletesen éles, pontosan a helyén van, ki van fújva belőle minden porszem ... az életben nem így látunk, főleg nem így érzünk, az élet nem ilyen. De ez tényleg habitus kérdése, ki hogyan van ezzel.
Aczél Péter
2020-10-20
Egyfelől igazad van, az ember tartson ki a véleménye mellett. Persze feltételezve, hogy az a vélemény megalapozott, megfontolt volt. 
 Másfelől az ember szokott figyelmetlen, illetve mint ahogyan Péter is írja elfogult lenni. A figyelmetlenségből adódó hibákat pedig illik javítani. Akár képértékelésről van szó, akár bármiről.

Kovács Mihály
2020-10-20
Péter, Mihály, igy is lehet, de Én másképp látom a dolgot. Lehet hogy vulgárisan hangzik de....amit kiköpök azt nem nyalim fel
Veress Zsolt
2020-10-20
Zsolt, velem ez rendszeresen előfordul, (a saját képeimmel kapcsolatban). Először tetszik, mert visz a lendület, amivel megcsináltam. Majd kicsit eltávolodva tőle, amikor már valamennyire “kihűlt” a kép, sorra felfedi előttem gyengeségeit. És akkor már egyáltalán nem tetszik. Legtöbb képem ilyen, ez a helyzet.
És mások képeit nézve is megesik (bár talán ritkábban). Elsőre megragad benne valami, és csak később ütközöm bele a kép hibáiba. De fordítva se ritka: nem fog meg a kép, de később, ha véletlenül újra a szemem elé kerül, megszólít a korábban előttem rejtve maradt, de nagyonis ott lévő “szöveg”. Az ilyen képek aztán egyre jobban tetszenek később.

Aczél Péter
2020-10-20