Alapította: Dékán István 1996-ban

az év természetfotója

2020-10-15

Fát ölelő tigrisről készült az év természetfotója 2020-ban

Elképesztő szerencse és tehetség is szükséges ahhoz, hogy valaki felvételt készítsen a Föld egyik legritkább teremtményéről. Sergey Gorshkov fényképésznek ezt a feladatot sikerült megoldania, amikor megörökített egy szibériai tigrist Oroszország távol-keleti régiójában, és ezzel kiérdemelte az Év Természetfotósa címet 2020-ban, derült ki a kedd esti díjátadón.

 

Magyar pályázat az év legviccesebb természetfotója verseny döntősei között

Kránitz Roland esélyes a végső győzelemre is.

Az Ölelés címre hallgató fotón a tekintélyes állat átkarol egy fát, hogy megjelölje azt a szagával. Az orosz fotósnak 11 hónapjába tartott, mire sikerült lencsevégre kapnia az intim pillanatot rejtett mozgásérzékelő kamerájával.

Fotó: Sergey Gorshkov

A férfinak a szerencse mellett természetesen a tudására is szüksége volt, hiszen pontosan tisztában volt vele, hol kell rögzítenie az eszközeit.

Oroszország keleti részén a szibériai tigriseket a kihalás szélére sodorták a vadászok, és becslések szerint alig néhány száz él belőlük a vadonban. Ráadásul élelem híján is vannak, ugyanis az általuk tápláléknak tekintett szarvasok és vaddisznók állománya is csökken, ezért hatalmas területeket járnak be, hogy ne maradjanak éhen.

A fények, a színek, a textúra. Olyan, mint egy olajfestmény

– mondta Roz Kidman-Cox, a zsűri elnöke.

A fiatalok fődíját Liina Heikkinen érdemelte ki drámai fotójával, ami egy vörös rókát ábrázol, amint próbálja az általa elejtett apácalúd maradványait magánál tartani, miközben testvérei árgus szemekkel nézik őt.

Fotó: Liina Heikkinen

Az év természetfotósa pályázatot 1965-ben hirdette meg először a BBC Wildlife Magazine. Annak idején csak állatos fényképekkel lehetett nevezni, mostanra azonban számos kategóriával bővült a verseny, amely immár a londoni Természettudományi Múzeum szervezésében zajlik.

 

Ez a természet rendje

– nyilatkozott a fotót készítő Yongqing Bao, aki ezzel nemcsak a fődíjat, de az Emlősök viselkedése kategóriát is holtversenyben megnyerte.

Fotó: Yongqing Bao

A tehetséges kínai fényképész órák óta a Csilien hegységben rétjén nézelődött, amikor megpillantotta a földön mozdulatlanul fekvő rókát, aki így próbálta csapdába ejteni az arra mászkáló mormotákat. És működött: a ragadozó úgy megragadta egyik prédája nyakát, hogy esélye sem volt a túlélésre.

Roz Kidman Cox zsűrielnök a BBC megkeresésére arról beszélt,

a Wildlife Photographer of the Year versenyre érkeznek a legkiválóbb pályázatok. A világ legjobb fényképészei évről évre neveznek, és azt kell mondanom, hogy ez a felvétel a valaha volt legjobb, amit láttam.

Alább a többi kategória győzteseit láthatod.

Állati portré – A csalás arca – Ripan Biswas, India

Fotó: Ripan Biswas

Emlősök viselkedése, megosztott győzelem – Egyenlő küzdelem – Ingo Arndt, Németország

Fotó: Ingo Arndt

Gerinctelenek viselkedése – Építész hadsereg – Daniel Kronauer, USA

Fotó: Daniel Kronauer

Kétéltűek és hüllők viselkedése – Tóvilág – Manuel Plaickner, Olaszország

Fotó: Manuel Plaickner

Madarak viselkedés – A sas landolása – Audun Rikardsen, Norvégia

Fotó: Audun Rikardsen

Állatok a természetes környezetükben – Havas fennsíki nomádok – Shangzhen Fan, Kína

Fotó: Shangzhen Fan

Portfólió – Összebújás – Stefan Christmann, Németország

Fotó: Stefan Christmann

Rising star – Fagyos pillanat – Jérémie Villet, Franciaország

Fotó: Jérémie Villet

Fotóriporter – Egy megállított migráns – Alejandro Prieto, Mexikó

Fotó: Alejandro Prieto

Városi vadvilág – Patkánycsapat – Charlie Hamilton James, Nagy-Britannia

Fotó: Charlie Hamilton James

Víz alatti világ – Angolnák kertje – David Doubilet, USA

Fotó: David Doubilet

Fekete és fehér – Havas expozíció – Max Waugh, USA

Fotó: Max Waugh

11-14 évesek – Éjszakai fények – Cruz Erdmann

Fotó: Cruz Erdmann

15-17 évesek – Korán kelés – Riccardo Marchegiani, Olaszország

Fotó: Riccardo Marchegiani

Az év természetfotósa pályázatot 1965-ben hirdette meg először a BBC Wildlife Magazine. Annak idején csak állatos fényképekkel lehetett nevezni, mostanra azonban számos kategóriával bővült a verseny, amely immár a londoni Természettudományi Múzeum szervezésében zajlik.

Vissza az előző oldalra

Tartalmak

25 MAGYAR FOTOGRÁFUS,

2020-10-12
elonezet

AKIKNEK ÉRDEMES KÖVETNI AZ INSTAGRAM OLDALÁT

 

2020. október 11.  Mai Manó Ház

Az Instagramot az akkor 27 éves Kevin Systrom és a 25 éves Michel Krieger 2010. október hatodikán indította el az Apple Inc. készülékein. Rohamos terjeszkedését és növekedését annak köszönhette, hogy nagyon sokan megkedvelték az alkalmazást egyszerűsége és a kreált fényképek egyedisége miatt. Pár hónappal később már egymillióan használták az alkalmazást. 2011 júniusára pedig közel 100 millió fotó volt elérhető benne. 2013-ban 100 millió, 2020-ra már egymilliárd felhasználót tudhatott magának a képmegosztó alkalmazás, amelynek a mai napig a legnépszerűbb fotója egy tojást ábrázol, melyet közel 55 millióan kedvelnek, a legtöbben pedig egy focistát – Christiano Ronaldót – követik.

Pucér mellbimbók, aktok a fotós szemével - Galéria (18+)

2020-10-04
elonezet

Hannes Caspar minimalista környezetben mutatja meg modelljeit, a képek titka mégis a részletekben rejlik.A berlini fotós által készített művészi aktfotók lélegzetelállítóak. A modellek anyaszült meztelenek, nincs rajtuk erős smink, sőt még áttetsző lepel sem. Gyakran nyakatekert pózokban állnak modellt, és a képeken sokszor megjelenik a fény-árnyék ellentéte is.