Regisztráció Elfelejtette jelszavát?


A Fotóvilág működése

Alapszabályzat


Mai albumajánlat

Dr. Varga Terézia
Jégvirágok tánca

Tegnapi albumajánlat

Kácsor Károly
Afrika

Videóajánlat
Lépcsőszimfónia
kompozíciós esettanulmány

Tapétázás kisvakuval
video
Szarka Klára: A hírkép és a riport
tárgyfotó
Profi tárgyfotó egyszerű eszközökkel


Aktuális gyorstippünk:

Ha nincs kioldózsinór



Monitorkalibrációs segédábra



Profi monitorkalibráció ábrák:
www.lagom.nl


Mit ne tölts fel a Fotóvilágra?
Középfok

A fekete-fehér kép kidolgozása

2013-07-16 10:34:34


Dékán István

A fekete-fehér, más szóval monokróm (egyszínű) fényképezés valamikor a fotótechnika egyik hiányosságának köszönhette létét. Ezt lehetett először megvalósítani, a színek reprodukálására várni kellett. A fényképezés hőskorában a technika fejlesztői azt tűzték ki célul, hogy a fénykép minél jobban megközelítse a valóságos látványt. A valóság pedig legtöbbször színes. Úgy gondolták, hogy az lesz az igazán művészi kép, amin nem csak szürketónusok láthatók, hanem „valódi” színek. Később, a technika fejlődésével megszületett a színek megjelenítésének lehetősége is. A fekete-fehér fényképezés azonban megtartotta jelentőségét. Sok jeles fotográfus szerint csak a fekete-fehér az igazán művészi hatású fotó. Egyes irányzatok, például a dokumentarizmus alkotói ma is döntően fekete-fehérben dolgoznak.
Ez a megjelenítési mód már eleve absztakciót hordoz, elvonatkoztat a naturális látványtól.

A színek erős vizuális hatással bírnak, ezért jelentősen befolyásolják a kép hangulatát, a néző szemének vezetését, a képhatást. Ezért ezek csak akkor előnyösek, ha a fotós figyelembe tudja venni hatásukat. Ez nem mindig lehetséges. A színek elmaradásával kiesik egy nehezen kontrollálható, és ezért sokszor zavaró képelem.

UserFiles/Image/05_cikkek/9989/street-0529.jpg

Maradnak a formák, a felületek, a vonalak, a tónusok, és a fények. Természetesen megjelenik a képen a téma, a tér, a mozgás, az arckifejezések és sok egyéb fotográfiai hatáselem. Ezen belül a fontos szerepe van a tónusoknak. A monokróm kép hatásának lényeges eleme az, hogy az eredeti téma különböző színei milyen világosságú szürkeárnyalatként jelennek meg. Ezért ennek alakítására kitüntetett figyelmet kell fordítanunk.

Egy kis fiziológia
Az emberi szem nem egyformán érzékeny a különböző színekre. Tehát nem egyforma világosságúnak látjuk az azonos fizikai energiájú, de különböző színű (hullámhosszú) fényeket.

UserFiles/Image/05_cikkek/9989/spekt_500.jpg

A színtáblából látszik, hogy a szem legnagyobb érzékenysége nagyjából a látható színkép közepén van. Legvilágosabbnak a sárga, zöldessárga színeket látjuk. (forrás: Johannes Itten A színek Művészete Corvina kiadó.) Nem véletlen, hogy a legtöbb árnyalatot a sárga színben tudjuk megkülönböztetni. Olyannyira, hogy a sötét árnyalatokat már nem is sárgának, hanem barnának nevezzük. A természetes hatású monokróm képnél az az ideális, ha a színes részek világossága alkalmazkodik a szem spektrális érzékenységéhez. Tehát az azonos fénymennyiséget visszaverő sárga felület világosabb a képen, mint a vörös vagy a kék. Persze ez nem alapszabály, hiszen a képhatás érdekében szabadon alakíthatjuk a tónusokat.

Egy kis analóg
A fényképezés kezdeti korszakában azt tapasztalták, hogy a képeken szokatlan, természetellenes tónusok jelennek meg. Hamar kiderült, hogy ennek a fotóanyagok sajátos színérzékenysége az oka. Az ezüsthalogenidek önmagukban a látható színképből csak a kék fényekre érzékenyek, a többi színre kevésbé, vagy nem. Ezért a képeken világosan jelentek meg a kék motívumok, például az égbolt. Nagyon sötéten jelentek meg az arcok, a fű és a vörös színű tárgyak. Később a vegyészeknek festékanyagok alkalmazásával sikerült megoldaniuk, hogy a filmek érzékenysége kiterjedjen a zöld és a vörös alapszínek irányába is. Ezzel jelentősen javult a felvételek tónushatása. A kékérzékenység azonban megmaradt, ami szabadtéri fotóknál főként az égbolt túl világos megjelenésében, „beégésében” jelentett állandó gondot.

A kép tónusainak alakítását az analóg korszakban felvételi színszűrőzéssel oldottuk meg. A szűrők a fotózáskor az objektív elé helyezett színes síküvegek. Minden szűrő átengedi a saját színével azonos vagy hasonló színű fényeket és csökkenti az eltérő színeket. Legjobban a komplementer (kiegészítő) színeket tartja vissza. A fényvisszatartás mértéke alapvetően a szűrő fedettségétől függ.

UserFiles/Image/05_cikkek/9989/analog.jpg

A fekete-fehér fényképezésnél leggyakrabban a sárga, narancs, zöld és vörös színszűrőket használtuk. Legalábbis a külső, szabadtéri témákhoz. Portréhoz viszont a kék szűrő mutatkozott előnyösnek. A színszűrők, minthogy visszatartanak a fényből, csökkentik az expozíciót. Ezt a fényképezőgépek objektív mögötti fénymérője figyelembe veszi.

A sárga szűrő szinte mindig az objektív előtt lehetett. Ez kicsit világosította az arcokat, visszafogta az égboltot, és közelítette a tónusokat a szem érzékenységéhez. Az ilyen szűrők világosak, nagyjából fél fényérték visszatartásúak voltak.
A narancs szűrő már észrevehető mértékben sötétítette az égbolt tónusát, így azon megjelentek a fehér felhők. Ez még nem jelentett erős hatást, de napos időben finomszürke égboltot lehetett létrehozni (1-2 Fé). Az arcokat ez a szűrő ideálisan kiemelte.

A vörös szűrő (2-5 Fé visszatartással) már erőteljesen csökkentette a kék szín világosságát, és világosítja a narancs és vörös színeket. Ezzel lehet drámaian sötét égboltot kialakítani, erős felhőzettel.
A zöld szűrő a fás-füves tájképeknél volt hasznos. Jelentősen világosította a növényzet zöld színét, miközben az égboltot visszafogta.
A kék szűrőket a műfényben készülő arcképeknél használtuk. Ezzel lehet az arc tónusát sötétíteni. Különösen előnyös, hogy az vörös ajkak tónusát a bőrszínnél jobban sötétítve kiemelte.      

A felvételi beállítások
Az analóg színszűrőkről azért is érdemes tudni, mert sok mai fényképezőgépen be is lehet állítani az ezeknek megfelelő képkaraktert. Ha egyszerűen akarunk digitális fényképezőgéppel monokróm képet készíteni, akkor használhatjuk a monokróm (monochrome vagy B&W) üzemmódot. Ehhez általában lehet választani a menüből felvételi színszűrőt vagy különböző képkaraktereket. Ha ezt a megoldást választjuk, akkor a JPG képfájl ennek megfelelően készül el. A módszer előnye, hogy egyszerű, hátránya, hogy nem ellenőrizhető megfelelően az eredmény. Az ilyen monokróm képnél utólag csak a világosságon és a kontraszton korrigálhatunk. Színkeverésre és finomabb beállításokra nincs mód.

Aki igényes, az feltétlenül nyers, RAW formátumban készítse el a monokrómnak szánt felvételét. Ezt utólag tág határok között módosíthatjuk. A monitoron ellenőrizve állíthatjuk be a színek tónusait és az egyéb jellemzőket.

Színkeverés
Az utómunka során a színkeveréssel határozzuk meg, hogy a valóság egyes színei milyen világossági értékkel jelenjenek meg a monokróm képen. A legtöbb program a színkeveréshez legalább öt (A Lightroom nyolc) színtartományra osztja fel a spektrumot. Például vörösek, narancsok, sárgák. zöldek, ciánok, kékek, bíborok. Mindegyikhez tartozik egy tolóka. Ezekkel lehet az adott színsáv világosságát szabályozni a képen. Egy-egy tolóka az adott színt, és a spektrumban mellette lévő hasonló színeket is szabályozza. Ezért említettem a színsávot.

UserFiles/Image/05_cikkek/9989/modul.jpg

A napsütéses időben fotózott élénk kék színű égboltot a kék és cián színek csökkentésével lehet jelentősen sötétíteni. A fehér emberek arcát főként a narancsok segítségével befolyásolhatjuk. Tájképeknél előnyös a zöld és a sárga szín világosítása. Ezzel lehet részletgazdagabb, szép tónusú növényzetet létrehozni.

A színkeverésnek abban is fontos a szerepe, hogy elkülönüljenek a képen a különböző színű felületek. Például egy vörös és egy zöld autó a fekete-fehér képen alaphelyzetben nagyon hasonló szürkeárnyalatú lehet. A valóságban viszont eléggé elütnek egymástól. A színkeveréssel eltérő tónust adhatunk nekik. Ennek az ellenkezője is megvalósítható. Egy kiugróan sárga, világos foltot a sárga szín sötétítésével belesimíthatunk a környezetébe.

Gyümölcsök
Jól illusztrálja a színkeverés lehetőségeit ez a gyümölcsöstál fotó. Persze ez egy nagyon színes motívum. A Photoshop alapbeállításával készített fekete-fehér változaton nagyon hasonló tónusúak a különböző színek. Ezért ez a kép kissé szürkének, jellegtelennek látszik.

UserFiles/Image/05_cikkek/9989/BW-1.jpg

Az első módosított változaton megnöveltem a vörös, sárga és zöld színek világosságát. Erősen visszavettem a kéket. Gyakorlatilag minden gyümölcs világos lett, a kék háttér viszont majdnem fekete.

UserFiles/Image/05_cikkek/9989/BW-2.jpg

A második változatnál sötétebbre vettem a vöröseket és a zöldeket, kicsit világosítottam a kéket és a ciánt (zöldeskék). Ez már nem olyan kontrasztos, de jól szétválnak a különböző színű gyümölcsök. A hatás természetes.
A harmadik kép már extra, szokatlan hatású. Itt csökkentettem a vörösök és a sárgák intenzitását, és erőteljesen világosítottam a ciánokat valamint a kékeket. A kék háttér fehérnek látszik, a gyümölcsök pedig nagyon sötétnek.


Tulipánkert

UserFiles/Image/05_cikkek/9989/Tulip_color.jpg

Ez is színes motívum, de kevesebb színnel. Az alapbeállítással készült monokróm változat itt is kissé szürke, visszafogott (1). A vörösek sötétítésével és a kékek világosításával lényegesen markánsabb, kontrasztosabb képhatás alakul ki (2).
A vörösek világosítása, a kékek és a zöldek sötétítése kiemeli a virágokat a háttérből (3). A kép egész más jellegű, mint az előző.

UserFiles/Image/05_cikkek/9989/Tulip.jpg

 Arckép
UserFiles/Image/05_cikkek/9989/lány_color.jpg

Arcképeknél a bőrtónust lehet tág határok között alakítani. Persze attól függően, hogy milyen volt az eredeti bőrszín. Itt a Lightroom beállító moduljának nyolc csúszkáját látjuk. Jól megfigyelhető a változtatás hatása.

UserFiles/Image/05_cikkek/9989/lany.jpg

Konvertálás
A RAW állományokat kétféleképpen konvertálhatjuk a fekete-fehér végső képhez. Az első, hogy a konvertáló programmal végezzük el a színkeverést. A második, hogy konvertálunk egy nagy színmélységű, legalább 36 bites színes képet (PSD, TIF). A fekete-fehérré alakítást a színkeveréssel ezen végezzük el. A végeredmény szempontjából nincs különbség a két módszer között. Mind a két esetben a nagy színmélységű alapképen végzünk színkeverést, és ez a lényeg. Minél nagyobb színmélységű az eredeti, annál több lehetőségünk van a tónusok alakítására anélkül, hogy kellemetlen tónuslépcsők vagy kontúrvonalak alakuljanak ki. Ugyancsak a nagy színmélység teszi lehetővé, a viszonylag nagy tónusátfogást. Ezzel előhozhatunk finom részleteket a látszólag kiégett fehér vagy a nagyon sötét képrészeken is.

 

A folytatásban: a fekete-fehér képek kompozíciója, fények, folthatás, struktúrák.

.

számláló