Cikkek / Képértékelés 2009. 12. 077.

Képértékelés 2009. 12. 077.

2009-12-07 01:11:00

xmoteszx - bomba



Xmoteszx bombája az úgynevezett brahi-képek kategóriájába tartozik. A háttér rosszul kontrollált, nem strukturált, viszont tónusszegény, de hiszen a brahi-fotón a fotós csak a brahira figyel! A kép nem is fotó, hanem csak egy felvétel. A bombaként ugró személy jó helyen van, csak kettőjükön (na, hármójukon!) kívül nem érdekes senkinek. A kép mondanivalója körülbelül az, hogy: "most csinálj egy képet úgy, hogy leugrok innen!". Ha Xmoteszx bemutatkozását szemügyre veszem, őt egyelőre nem annyira a fotó, mint olyan érdekli, hanem ő maga fényképezőgéppel.
Most hogy ránk szabadult a digitális önszolgáltatás (mindent tudó masinák, számítógép, printer, közösségi oldal), elég gátlástalanul röpködnek az efféle bombák. Régen óvatosabb volt a fotós, azt mondta a laborban: "csak a jókból". Jött persze aztán a minilabor korszak, amikor már mondhattunk akármit, mert lenagyították nekünk a vakfoltot is (kópiaár! és hátha nekünk direkt ez kell), hiszen ha gyakorta az ember sem tudja, mi a jó, mért tudná azt a laboráló robot.
És tényleg, mit áskálódom itt? Xmoteszxnek ez a fotó egy bombafotó lehet, hiszen szignálta is!
Dozvald János


Thimar Attila - Asboth u.16 égbe meg



Kedves játék, rendesen megcsinálva. Puritán, egyszerű. Konstruált világ, még ha valóságosra hivatkozik is. Nem annyira fotografált kép, mint inkább "grafikált". Egy (azaz 1) ilyet könnyű csinálni. Kettőt már nehezebb. Thimár Attila eddigi összes képét tekintve (új fiú, e sorok keltekor 2 feltöltése van!) az élesség és életlenség szervesítésében való járatlansága (esetleg ez iránti közönye?) előrevetíti annak árnyát, hogy bár enyhe ováció fogadta, nem lesz könnyű megvetnie lábát ezen a közösségi oldalon. Megeshet persze, hogy kellő időben kitapintja, hol vannak lehetősége határai ( a költővel szólva: hogy mely "dagadt ruhákat" hagyja másra a padlásra ... illetve, dehogy! - az égbe menet :-))

Dozvald János


teflon - 10 pont



Vagy minden mindegy, (ma olyan világot élünk, hogy a verbális rögeszmék mentelmével lehet agyoncsinált képekért lelkesedni - nem mindegy persze, ki csinálta agyon :-)
vagy teflonnak még nincs stílusa. Alkotó iránya az u.n. koncept. Ott a fotóspecifikus vonások gondos kimunkálása zömében érdektelenek.
Én a kép középpontjába állított koncepcióval nem foglalkoznék. Ami pedig a formát illeti, előre bocsátom: káosz és rend közül jómagam ez utóbbira szavazok.
Vegyük úgy, hogy rossz ez a kép, rosszul megcsinált. Konkrétan? Nem szívesen sorolnám fel e szűk helyen azt a több tucat konkrétumot. Ám ha a virtualitás világát komolyan veszem, nem tekinthetek el a lepedő állagától. Eltökélt kosz ez vagy az eszközök ismeretének a hiánya? Nem mindegy! A felhőkre valamiféle sötét homály vetül, de nem mindenütt. Égi mocsok eltökélt ábrázolása lenne ez vagy csak az eszközök kezelésében való járatlanság? Látok egy árnyékot jobbrol a földre vetülni. Lett volna valami jelentősége ennek, vagy az alkotó elfeledte bámészkodó barátját hátrébb terelni?
A zsüri alszik, oldalt kis pontszámúak bóbiskolnak. Bár nem mindegy, kik ezek, s mi lenne értékelésük tárgya, ha ettől eltekintek is, mégis szeretném látni, pontosabban nyilvánvalóan érezni, hogy a jelentéseknek jelentőségük is van, nem csak életérzés-handabanda van elénk tálalva. A vizuális alkotásnak (kezd divatjamúlt lenni ábrázoló alkotást mondani) a legegyszerűbb szinten (folthatások - foltok összhatása) is meggyőzőnek illene lennie, már ha érdekes az alkotónak az eccerű befogadó szimpátiája és feelingje.
Az energia, ami egy ilyen kép összehordásához szükséges, tiszteletre méltó. Ám hiányzik belőle a mokiképmékiép féle őszinte őrültség és átlagon felüli formaérzék. Ma a tömegkommunikációnak köszönhetően mindenki süketel, ontja az elmetartalmait. De mutass nekem egy szépen vagy érdekesen húzott vonalat, ejts egy zseniális foltot a semmi köpenyére!
D. J.


töki - léptek


Ez a kép alkalmat kínál arra, hogy röviden említés esssen a az élesség-minőségről. Ma már minden gép maga állít élességet, csaknem tévedhetetlenül. A benfentesek a különféle fotográfiai tématerületeken mégis különféle objektívekre eküsznek. Az élesség nagyjából az, ami, de csupán a felszínen. Az élesség mikrovilágában ugyanis a különféle lencsék eltérő varázslatokra képesek. Némelyik semmilyenre! (Dékán István tudna mesélni) Nem mindegy tehát, milyen márkájú, milyen konstrukciójú objektív van gépünkben. Lehet, hogy a gép élesség állítása pontos, és az élesség mégis hiányérzetet kelt. Töki fotóját nézve hajlik az ember arra a véleményre, hogy nála ez a helyzet, hacsak nem az történt, hogy nagyobb kompozícióból vágott ki egy kisebb területet, vagy fordultában lőtt az elporoszkáló téma után. A kép ugyanis - és nem csak az előtérben - kiábrándítóan szegényes élességminőséget mutat.
A játék a két lábpárral s azok tükröződése a vízben elvileg rendben, a talaj azonban, mely a képfelület döntő hányadát uralja, s mely láthatóan telis-tele van (lett volna) érdekes, apró rögökkel, itt most vizuálisan piszkos felszín benyomását kelti, nemtelen, taszító.
A síkba rendezés szándékát tekintve zavaros a háttér is, a baloldalon, fent becsúszott egy fölösleges folt. Téma és környezete is aránytalan viszonyban áll. Mellékelek egy jelzés értékű változatot, egy lehetséges kivágás-megoldást, ami itt érdekesebb szerepbe állította volna a főmotívumot.
A képet azonban legokosabb lenne visszavonni - illetve egy irigylésre méltóra cserélni :-))
D. J.

változtatott


laky_981 - kapásra várva



Jól megküzdöttünk a semmivel. Mondhatom, a kép elemei szépen el vannak rendezve, a nádas sziluettben mutatkozó nyílása jól rásegít a szimmetriára. Feltűnő azonban, hogy így, középpontba helyezve a horgász mekkora nagy hátat mutat nekünk. Ahogy süppedten ül, ott trónol így az ember, ahová a király is gyalog jár, már szinte le vagyunk sz... na, tudni sem akar rólunk, a fényképezőgépünkkel együtt. Kétségtelen, hogy a vizet bámulja, annyira, hogy ezért már-már sajnálni kezdjük. A víz azonban nagy nyugalomban van, a stég csak stég, a nád csak nád, a hal meg hol? Végül is, a fotográfus kritikai pillantása is lehet ez a kép a horgászlétre, bár laky_981 múltjában nem leltem nyomát efféle ambíciónak. Stúdium, maradjunk tehát ennyiben: annak példája, hogyan rakhatunk rendet a képen.
A csalit nem is említettem! A csali ezúttal nem a horgon, hanem alul van, a kép alján. Az életlen előtérre sokan szívesen ráharapnak, hogy azt ők mennyire levágnák, vagy legalább sötétségbe taszítanák. Lehet, hogy ezúttal igazuk van.
D. J.


somaa - (cím nélkül)



Somaa emberábrázolás iránti ambíciója ígéretes. Ez a képe alapvetően portré, de egyben ügyesen elrendezett csoportkép, az élesség szelektív volta is szerencsésen hat: csupán a kép közeli síkjában lévő lányka éles, de a kompozíciónak köszönhetően társas lényként mutatkozik. A kép atmoszféráját erősíti az élesség hiányát testi dinamizmusával kompenzáló, gyermeki önfeledtséggel nevetgélő, felemelt lábú figura. Tulajdonképpen négy sajátosan elkülönülő síkja van a képnek, a kerti környezetre utaló háttértől a főszereplő lánykáig. Elég elképzelni ezt a kis figurát a többiek nélkül, s máris sejthető, nem igazán tudnánk, sajnáljuk-e vagy gügyögőre hangoljuk lelkünket. Így viszont irigyelhetjük is őt, miként somaa szerencséjét is, mert azt a kis vihogó mellékszereplőt nehéz lett volna rávenni a képen látható szerepre, ha ő mást akar. Külön érdem, hogy a jól elrendezett képen nincs egyetlen milliméternyi fölösleges felület.
Most látom, hogy semmibe sem tudtam belekötni. Na persze somaa amatőr játéktérben mozog, keres és talál, s a fotográfia eme szegmense nem állít túl bonyolult mércéket.
D. J.


mokiképmékiép - .


Mokiképmékiép már címeket sem ad. Igaza van, képeinek nincs tárgya. Fotografálása tárgya a maga zabolátlan pszichés valósága, aminek a vizuális forma iránti kifejezett tehetség segíti közelébe jutni. Képlékeny médiumokat talál, szinte mindenben. Itt van ez a lepusztult, koszos tükör, mely úgyszólván meggyalázza a vizuális realitást. Mokiképmékiép közvetíti nekünk elme és lélek lehetséges konfliktusait az adott világgal, mókázva ugyan, de könyörtelenül.
Ez a fotó sok egyéb infantilis próbálkozás mellett, tökéletes darabja mokiképmékiép vizuális diliszínházának - ha szabad így neveznem, hiszen ő főszerepet visz ebben a játékban.
A képnek van változata. Érdemes összehasonlítani őket. Jól látható, hogy ezen az általam elemezett fotón a fenti feketés karomszerű maszat a homlok közepébe vág, ehhez a modell hátrébb lépett, hogy tükörképe balra tolódjon, így kiegyensúlyozódtak a fény-árnyék tömegek (A gép közben állványon áll!) További két haszna is van ennek az elmozdulásnak, láthatóvá válnak a bal könyök előtt a tükörre gondosan felkent kosz-förtelmek, és előbukkan a bal váll fölött valami női arc féle, legalábbis olyasvalami szellemképe.
Hogy mokiképmékiép ígéretes alkotó élete még infantilis stádiumában leledzik, mutatja az, hogy feltöltötte a másik, a formailag hibás változatot is, amit a világ figyelmére érett művész nem tenne.


Szellk - Az első csalódás



Az első csalódásom szellk esetében, hogy ezért a kis csitriért elkergette a padról azt az újságolvasó urat, pedig az a fotó nemrég a hét képe lett. Vagyis, hogy a fényben fürdő rusztikus burkolókövek dolgában szellk torkosságot mutat.
A kövezet itt is csodálatos, mesteri a mély tónusok fegyelmének köszönhető ragyogás, ám a kép tárgyához túl közel vagyunk, így a címben jelzett bánatnak nincs, nem lehet kellő aurája. Túl sok feketeség szakad ránk, az orrunk szinte bele ér. (Ez volt a mostoha valóság, szellk ott állt tehetelenül: vagy az árnyékvető épületet kellett volna kicsit lebontania vagy előre hajtani az időt, tolni a Napot hirtelen, ám úgy, hogy a lányka észre ne vegye, vagy hosszabb lábakat növeszteni magának, hogy gépe feljebb kerüljön ((ehhez a lánykának persze kicsit hanyatt kellett volna dőlnie, hogy még mindig előderengjen az arca)) s széjjelebb terüljön a látószög miatt összelapult fényfelület.)
Nem biztos, hogy ez segített volna: a lányka félrehúzódása a padon mesterkélt, mintha szellk sematikus forgatókönyv alapján dolgozna (a társ hűlt helye).
Megjegyzem, most látom, ez a kiscsaj miért is oly csalódott. Most olvassa a szolgáltató sms-ét, hogy - talán a hosszas szerelmi bájcsevegések miatt - már csak 370 forintja maradt.
Nem jól látom? Mindegy, mint tetszenek látni, a címben foglalt dráma hidegen hagyott. Ilyen apróságokon múlik az egész: kicsivel több feketeség, kicsivel szűkebb kivágás, kicsivel több statikus képelem.

Dozvald János


phygebacsi - Lépcsőház


firefighter64-gyel szólva mondhatnám: grt, vagy akár haroner bőbeszédűségével: grat, de esetemben sem grt, sem grat. Félreértés ne essék, a kép jó, csak egy idő után tele lesz az ember szeme a fotográfiai csajozásokkal. A nő, mint önmagáért való, lévén, hogy embernemű, az ember számára tárgyilagosan vagy szociális elkötelezettséggel - akár csak az ismeretlennek szóló felfedező erővel is - nehezen szemlélhető, jóval nehezebben, mint mondjuk a természet vagy akár az urbánus környezet, a társadalmi relációk. Nehéz az értelmes érzelmek számára is figyelemkeltőt kihozni egy női testből, mely bár apróságokban sosem ismétli magát, nagyjából mindig ugyanaz (lásd női alkatrészek összessége!), nem úgy, mint például az élő természet, mely a fenségestől a drámaiig mindent magasztos őszinteséggel tár elénk.

Ezért aztán a nő minden mélyebb értelem nélkül hajlamos tekeredni, csavarodni, kuporodni, omladozni, fetrengeni, szenderegni és haldokolni az arra leginkább alkalmatlan helyeken . Mikor a szelestei kastéylépcső előkerül, igazából már unjuk a nőt vagy pedig teljesen tehetetlenek vagyunk irányában. Az alkotói tehetség persze képes át- áttörni ezeken a korlátokon, még Eifert János is meg-meghaladja néha sajátmagát, az eiferti aktmodort (mely az alkotó erő javát a jungi - pardon: jungzsenii - szépséglátásba ragadottság álcázására emészti el :-))�Phygebacsi képein is visszaköszön itt-ott ez a hatás, bár vannak e műfajban szép számmal szuverén és imponáló teljesítményei, melyekkel képes volt meghaladni az eiferti boltívbe gyömöszölés vizuális közhelyeit.

Végül is, mit monhatnék? Úgy tekeredik ez a nő, mint ki beleragadt a csigalépbe. (Na jó, be kell vallanom, olyasvalaki írja e sorokat, ki az aktfotózásban sosem jeleskedett. De a szőlő, becsületszavamra, nem savanyú :-))

D. J.


Kalapos - Mi ketten....

A tónusok helytelen kezelése miatt a kép világos tartománya lapos, az arc szürke. A tekintet rásegít erre a szürkeségre: az ember maga is szürke. Szomorú és feltűnően kifejezéstelen. A kép alapja egy nem egészen újkeletű geg: kép a képben. Mit ad hozzá a kezében tartott kópia ehhez az emberhez? Semmit. A kézben tartott fotó még inkább szürke. Az ember szerepet játszik, de nem játssza. Legalább játszana nekünk valamit. Az eltűnt ifjúságot (ma már az is közhely) vagy effektekkel falatná fel magát. Geget könnyű kigondolni, és ma technikailag viszonylag könnyű keresztülvinni, hogy fotó legyen belőle.

Fád arc saját rezignált portréjával kezében. Boldogtalanító, szürke tónusvilág. Miről szól, miért töltekezik fel a fotovilág.hu-ra,? Miért ez az egész? Akarom mondani, minek?� Már bocsánat...!

Dozvald János


haynal28 - tininyár III.

Vegyes világítás. Felül szórt fény, alul egyfajta szpot, áldásos jelenlétét árnyékával jelzi a falon. Kiemeli a két lábat, a szexus bátran előre támasztott szimbólumát, ami így a kiemelő fénynek és a jól megszervezett póznak köszönhetően dominál a képen. A két láb átfogja a járóburkolatot és a falat elválasztó határvonalat. Ez sajátos egyensúlyt teremt. A tekintet egyszerre bizalmas és természetes. Kedvezőn rásegít erre a jópofa kalap.

Még mielőtt az emberábrázolás misztériumán belül éreznénk magunkat, észrevesszük a kutyát. Ettől valahogy privát fényképpé lesz a kép: a kutya - ez legalábbis - a fényképezkedők egyik közhelyes attribútuma. A sejtelmesen koszos falért viszont, aminek anatómiai okokból is megnövekedett a szereptere (a tini már fárasztónak találta volna picit még jobbra hajolni, míközben a fotós hosszan vacakol :-), minden kutyát megbocsátok.

Végül kérdés, ugye, hogy honnan volt a jótékony súroló fény, mely, mint az árnyék mutatja, a térddel azonos magasságú forrásból érkezett. Ha a fényforrást haynal28 hozta, eggyel több piros pont jár neki.
D. J.


Rajli - milyen jószág lehet?

Rajli, ha már kérdezed, szerintem rovar. Klasszikus szóhasználatban nem jószág ez, na de félre a klasszikusokkal! Gyönyörű fényeket talált lencséd a távolban. Ez a hasonló színvilágú kis ágacska a bal oldalon csodálatos kontraszt hozzá. Ha ez a hülye bogár nem mászik be a képbe, istenemre irigyelnélek. Ugye, képzelő erőddel látod te is a képet bogár nélkül? Igazad van persze, ha nem bólintasz nyomban, mert gyanítható, hogy egy harmadik dolog is kellene még, hogy a háttér és előtér síkja között közvetítsen, de hogy mi lenne az, hát igen, arra már csak a művész lelne rá.

Dozvald János


elba - Trió



Valamely helyszínen egyszerre több fotós, nos, az régen alighanem u.n. szakköri fotóséta lehetett. Ma több gép is van családon belül, a fotómasina zömében zsebrevágható kelléké lett, mint az öngyújtó.


Trio. Ketten fényképeznek meg a kutya? Vagy kutya, fotós, fa? Ez a fotós póz közhely, a kutya így, ahogy van, szintén közhely, a fa, hát az is alig több. A trió egyik lehetséges értelme sem igazán érdekes. Ha nézi az ember a képpontok, mondjuk a felhők vagy a kutyaszőr fényértékeit, fehéret sehol nem talál. A látvány brillanciája így nagyon összenyomott. Fehér támaszpontok nélkül minden tónus csúszik a sötét bánat felé. Ez nem ízlés dolga: nem harmonizál a látás pszichofizikai szükségletével. Alulexponáltuk? Ma könnyű rajta segíteni. Ha ez elmaradt, hát azért sem fehér pont jár, hanem inkább fekete.
D. J



Petya - Aranyfolyó



Közelítgette Petya a központi szimmetriát. Két egymásba csavarodó L alakzat dominál a képen, kicsit szóhoz engedvén jutni az arany fényben az aranymetszést is.

Ha csak állunk ott, ahol ő állt, és nem fotózunk, ilyesmi nem feltétlenül mutatkozik ott, a természetben. Ez a domináns forma céltudatos (vagy ösztönös - Petyát most így is úgy is feldicsérem) kivágás által jött létre.

Ám ami formailag létrejön, az a befogadás által érzések és értelmezések gyanánt visszavetül a természeti valóságra, a kép témájára. Hogyan hat, miről "beszél" ez a két egymásra hivatkozó, domináns alakzat - az erdő és a víz - Petya képén?

Először is, van-e esztétikai valóság? Természetesen nincsen. Az esztétikaiság, mint minőség a természetnek az ember lelkivilágán átszűrődött milyensége. Annyiban közösek az esztétikai benyomások, amennyiben az ember, mint természettől és társadalomtól meghatározott lény közös mentális és pszichés beállítottsággal bír. Efféle vonatkozásokban lehet az esztétikát tanítani. A dolog másik fele a bennünk lakozó sajátos, melynek egyik összetevőjét ízlésként szoktuk emlegetni. Az ízlések azonban csak látszólag egyenrangúak. A nagy kérdés, hogy miféle érvrendszer lapul az ízlés mögött.

Nálam ez a fényben tobzódó víz felgyújtja az erdőt, már csak azért is, mert alakzatukat tekintve egymásra hajaznak. Másrészt, mert hiszek a fény részre nem hajló szerepében. Elégedetlen vagyok tehát a Petya képén mutatkozó erdei tompasággal. Mindezért megváltoztattam az erdő ragyogását, függetlenül az ott és akkor mérhető fizikai értékektől. Az ugyanis már nem érdekes, csakis a véleményem érdekes. Végül is, kiegyensúlyoztam a két alakzatát tekintve szimmetrikus tömeget. Ha Petyának más az ízlésvilága, tekintse mindezt az ő képével illusztrált puszta eszmefuttatásnak :-))

D. J.


cpt - A klónozás az jó dolog



A montírozás is jó dolog, jó játék a virtuális kollázs, mióta oly kiváló eszközök állnak rendelkezésre. Mint e kép esetében is, két ágra bomlik a dolog: a mondandóra és a kivitelezésre.

A kivitelezést tekintve érdekes kérdés - erre a honlap látogatója nem válaszolhat , hogy a manipulációk mekkora nagyítást bírnak el, anélkül, hogy a szem hibákba botlana. Az itteni 100 százalék nyomtatásban vagy falon nagyon kicsi kép lenne. Míg a művész által épített kollázs hajdan csupán hivatkozásként működött, és vállalt volt, hogy az elemek össze vannak ollózva, ma a precíz eszközöknek köszönhetően a valóságosság látszatát illik kelteni, meggyőző szürrealitást. Megállnak-e cpt manipulációi egy kiállítóterem falán? Ettől függetlenül mondható, hogy cpt ezt a játékot jól játssza, és komolyan veszi.

Ami a kép szó szerinti mondandóját illeti, vizuális poénnak nem rossz, messzebbre nem merészkednék vele, hiszen a klónozás valami más lenne, ha nem tévedek. Sajnálatos ficam az ég jobb oldalán a három madár. Ez a kötelékrepülés cpt más fotóiról visszaköszön ránk, pedig olyan nagy emblematikus értéke nincs, hogy egy teljes alkotói korszakon átvonuljon. Inkább giccses beütésnek, üres széptevésnek, közhelyek ide-odapakolgatásának nevezném.

D. J.


cow555 - Melinda



Nem szerencsés túllőni mások céljain. Ki-ki azt fotózik, amiben kedvét leli, és helyes, ha csak annyira száll bele, hogy kedvét még el ne veszítse. Azt hiszem, a Melinda portré Melinda lencsével kokettáló, túlságosan privát attitűdjével azon kategóriába tartozik, amelyben a férfi ember a barátnőjének vagy más hölgy ismerősének azzal kedveskedik, hogy felteszi valahová, ahol a hölgy láthatja, hogy őt most aztán mindenki láthatja. A hálátlan hölgyet persze - látván a művet - általában az ragadja meg, hogy nem előnyös az ezmegaz, önnön szépsége iránti elvárásait tekintve.

A közösségi portál persze kicsit többre való. A szereplők szeretnének vizuális társalkodó partnerre lelni, a jobbak szívesen vennék, ha rácsodálkozhatnának náluk még jobbakra, ami ösztönözné őket, hogy meghaladják saját szintjüket. Ilyesmiről rendre szót váltanak a fotovilag.hu tagjai. Én azt mondom: férjünk össze a formaesztétikailag igénytelenebbekkel, talán az útjuk legelején tartanak, és profitálván abból, amit a többiektől látnak, egyszer majd visszaadják, amit kaptak. Sőt, nemcsak majd! Ha úgy veszem, ez a meglehetősen (kép)zajosan nevető Melinda máris mintha velem szemezne :-))

Régebbi értékelések >>>>


számláló