Cikkek / Képértékelés - 2009. 10. 06.

Képértékelés - 2009. 10. 06.

2009-10-06 00:50:00
xmoteszx - Zizi5

Szép arc, szép pillák, ráérős hajcsavarászás. Látni, hogy a lány valami szépet remél. Sőt, valami művészit, (ami legtöbbször abból áll, hogy ő tetszik magának a képen :-))

A fotós hódolattal kísérletezik. Eltűntet? Vagy csak a tónusokat tizedeli, "grafikázik"? A női test felszínét kaparássza, kicseréli a valóság megszokott kontrasztját és brillanciáját, de mire? Számomra hígul az élmény. Sok minden elveszett, a feketeség például, és nem jött helyébe új csoda. Játék, már úgy digitálisan, de csak egy kicsit, aminek a végén a feketék és fehérek között valamiféle egészségtelen cementes szürkeség honol? Minek? A női test minden csak nem szürke - már úgy szerintem. Csak mellesleg jegyzem meg, hogy a lány kifelé tekintés közben kicsit ráragad a bal képszélre. Itt is kínálkozik tanulság: Ha nem vállalod a hátteret, inkább cseréld másra! Ha tényleg tetszik a nő, akkor kevésbé a retusálással közelíts!

Dozvald János


Cséfy - Zenész



Ez a fotó - stílusosan? - ujjgyakorlat. Vízszintesek, függőlegesek: vonalak elrendezése egy objektum körül. A zenész feltehetően magára maradva muzsikálgat, legalábbis ezt érzékeltetik a köré záródó kövek. E viszonylag távoli ránézetből emberünkről sok megrázó nem derül ki. Ezért mondom, hogy ujjgyakorlat. Tónusok és vonalak kordában tartása. Nagyjából minden rendben. Szóval már szinte unalmas. Na, tudom, egyesek picivel feljebb tolnák a hegedűtokot. De csak hogy ki ne szóródjon a pénz a diszkrét fekete paszpartura.


Vektor - Csikó



Vektor! A vektorerők kedves állathoz vezettek. Ez esetben kicsit becsapott, túlexponált a géped. Ennek lehet gyári, a fénymérő lelkivilágában lelhető oka, de a magad beállította korrekció is okozhatta. Kattintás után ellenőrizd, ha géped engedi, az expozíciós szintet (histogram). Néha még nem késő ismételni. Bizonyára ezúttal is lehetett volna. A photoshop azt mutatja, hogy a csikó háta - hajszál híján - még nem lukadt ki, ilyenkor a "görbe" lehúzásával utólag lehet mélyíteni a tónusvilágot. (lásd: változat) Az alany elhelyezésén azonban utólag már nem változtathatsz. A háttérben húzódó ugyancsak tűéles boglyák és raklapok sajnálatosan "felszarvazzák" a pacit. A fej körül a kép igen zavaros. A fóliatakaró harsányan virít, mintha a kép róla szólna (próbálta magát lóvá tenni, de csak téged tett lóvá :-)). Van egy jó megoldás, hogy ne csináljunk ilyen bakit: formai elképzeléseink gyeplőjén tartva csak szemünkkel nézzük a lovat, agyunkkal mindig a képre, a képsíkra figyeljünk!
Dozvald János


RAJLI - Az örök szenvedély



Horgászás. Olyan szenvedélyről van itt szó, ami ábrázoló művészeti szempontból - önmaga lényegét tekintve - érdektelen. A horgászok körüli ólálkodás alkalmat kínálhat azonban az emberábrázolásra, vagy a kívülről kissé unalmas tevékenységgel járó ritkán kínálkozó érdekes pillanatok bravúros megörökítésére. Itt viszont sem emberábrázolásról nincs szó, sem érdekes pillanatról. Igaz, még fekete-fehérben is vonzó a mindent betöltő (ügyesen képkeretbe foglalt) nagy tó látása, emberünk ott a parton azonban aurát sem sugároz, halat se fog, így háttal - pár érdektelen ruhadarab - nincs érzelmi kapcsolatunk vele. Na, igen, tolókocsi! És a korlát? A korlát, ami a maga fekete-fehérjével, még ezt a tolókocsit se hagyja nyugodtan szemügyre venni? Én e fotót nézve vasfűrészre gondolok. A látható helyzetek és dolgok (látványelemek) közötti viszonyok vizuálisan gyakorta nem kedvezőek, néha kár erőltetni a fotózást. Ha pedig mégis ellenállhatatlan vágyunk ébred, értenünk kell, mi kelti e vágyat, mert épp azt kell mások számára is vonzó formába öntenünk, ami bennünket a látvány mélyén megragadott.

D. J.


HakapEszti - norvégia


Kedves kiránduló! Jókor voltál jó helyen - na és csupa jót cselekedtél! Ez a két pompás épület (magyar szemnek eleve egzotikum) rusztikus, faktúrálisan is gazdag öltözékében hordja lényegét, a kép hátrányára lett volna, ha exponáláskor süt a nap. Az ég tónusában mutatkozó kevés kék, az erdő feletti enyhe ködösség épp elegendő, hogy a norvég hegyvidék sajátos méltóságát megérezzük a képen. Az előtérben emelkedő tető vonalának illesztése a távoli erdők vonulatához, a két építmény rézsűs vonalba rendezése, megtartva a homlokzat kellő dominanciáját, valamint az öreg gerendák kellő mértékű feketedése is fotográfiai körültekintésre vall. Lenne, aki azt mondja, túl színes, pontosabban színekben túl telített a faház deszkázata. De ez már ízlés dolga.
Dozvals János


Mikey82 - Pókerarc


Eredeti kép

Mi az, divat lett ilyesmit mondani, hogy pókerarc? Kétségtelen, a jobb szem másképp néz, mint a bal, de egyik se pókerel. A tincs láttán ördögszarvacskára asszociálok, de leginkább mereng ez az ember. A barázdált archoz illő a világítás, helyes választás a koloritás utólagos mellőzése is. Enyhén nyugtalanító viszont a túlzottan hosszúkás képformátum. Értem okát: a háttérmotívum összefüggő szürkéje valóban kell, én (amilyen vakmerő vagyok) a haj feletti mezőt kicsit összenyomnám (csak mert játék az élet) és akkor csökkenthető lenne a képmagasság. A bal alsó mezőben mutatkozó tárgyak, bár életlenek (s ez itt önmagában helyénvaló), még mindig túl sok információ-zajt hoznak a képbe. Léptem volna jobbra, (a kép teteje alatti fényvonal is jótékonyan kitért volna középről), az embernek meg azt mondtam volna, rám ne nézzen, csak lépjen magának hátra. Akkor a zavaró drót vagy micsoda (talán) kisodródott volna. Talán... mert egyébként ezek a haszontalan motívumok gonosz dögök tudnak lenni. Végül is: stúdiumnak négy alá, hírnévre nem számítanék vele :-))
D. J.

Változtatott kép



Balivir: Népmese



A képcím olvastán már majdnem Jankovich Marcell népmesefilmjeinek főcímeire asszociáltam, amikor észrevettem, hogy míg annak kikezdhetetlen a grafikai tisztasága, itt csalódást okoz a 100 százalékos közelítés. Félreértés ne essék, a motívum szép, csak a fotográfiai kivitel marad el a várhatótól. Márpedig ez az ágas-bogas kismadár, filigrán, mondhatnám, kaligráfikus lényegű ábra. Ehhez finom techniki kivitel illik. Mi volt hibás? Az optika rajza? Az utólagos részletkivágás miatt leromlott felbontás vagy csípőből lőttünk a kismadárra, nehogy idő előtt elszeleljen? Egyes telhetetlenek, kik már alexmed képét is ollóznák felül, most még a fehéret fogják sokallni, de ez tényleg lényegtelen: tekinthetjük ezt a motívumot úgy, hogy nem is kép, tehát nincs is széle.


alexmed: Hajnal a parton



Az égen honoló és alant is tükröződő narancs szép hangulatba foglalja a témát. A tenger diszkréten mintázódó hátterében (bocs, ha óceán!) rajzolódik ki sötét kontúrjaival a két páros, szépen vezetett párhuzamos, és vízszintes sávokba rendeződik a látvány. Megvallom, a bal pár, a két búslakodó szikla nekem jobban szívemhez nőtt, bár gyanítom, hogy a fotográfus is pontosan látta, micsoda érdekes rím kínálkozik kövek és emberek között. Az emberpár helyzete többé-kevésbé megállapodott ugyan, kevés viszont a metakommunikáció (ezt rendelni nem lehet) és bár a valóság tagadhatatlan része, túl emblematikusan ott a köcsög (bár köcsög lenne!) vizesflakon, ami elárasztja manapság a világot. Szegény fotográfus, pedig mennyit várt, hogy ürítsék s bedobják végre, és előhúzzák az utolsó aranypetárdát.
Dozvald János


szellk: Stégenállók

A stégenállók szó - gondolom - az útonállókra játszik, mert ha nem, (helyesen) szóköz lenne a közepe táján.
Először is tehát: hahaha - ha hízelkedni akarok.
Komolyra fordítva a szót: már az Állatfarmban is megmondták, hogy négy láb jó. Jó és különös, mert az árnyékok világára hangszerelt ez a kép, jól kihasználja a mély tónusok gazdagságát. A stég fenomenális matéria, uralja a kép középtengelyét és egyben rendezett menetével síkokra tagolja a felületet. Igen szerencsés, - de miért ne mondhatnám, dicséretes, hiszen a szerző nyilván pontosan tudta, hol a jó nézőpont - a sziluettként rajzolódó lábak találkozása a vízen kínálkozó fényes felületekkel. Négy világ: a víz, a parti sár, a fölöttük lebegő gerendaszőnyeg és a szimmetrikusan elrendezett két "utazó". Meglepő parafrázisa ez a kompozíció alexmed Hajnal a parton című, ugyancsak általam említett fotójának.
Dozvald János


Kapaja: És a nyáj közeledik



Sokat mondó ez az és a címben. Egy pillanat, ami az örökkévalóságig eleven? Magam is megtoldanám: nagy lelkek kegyelmi állapotról beszélnének, ha egy ilyen nézettel és pillanattal megáldaná őket az ég. A csoport elrendez(őd)ése, teátrális pozíciója a kép előterében önmagában is legszebb értelmét sugallja a nyáj és pásztor gondolatnak. A megannyi képépítő elem: a kerék-nyomvonalak valamiféle őstisztaságot idéző kuszasága, az út lejtése, ami, felemelvén a horizontot, a jelenetet mély térbe helyezi, a nézőpont magasságának szerencsés/dicséretes volta, az üde zöld természet virágzó karélya különös harmóniában olvad össze. Minden felénk tart. Megtisztelve bámulunk, mitagadás.
Dozvald János fotóművész



charlotte



Jó a fíling! Charlotte-ot a szélen külön üdvözlöm. Szórakoztatóan összevegyül a fotós és a modell jelenvalósága, a "belenéz - mégsem néz bele". A monokróm hangulat oké (a lift kabin is szépen görbül :-)), bár a kabinfalak alsó szférájában (én, ízléstelen) szaturációval kiszedtem volna a kékeszöld (cián) dominanciát. A vaku tényleg intelligens, mert pont annyit villant, hogy ne süsse ki a tükrön át a lencse szemét, viszont a lencse szeme, ha ki nem is, be van sülve. Szívesen látnám az optikát, mert tudom, hogy van, és akkor miért nincs. Kényes ügy, nem lehet kizárni, hogy a kabin teteje (a reflexfelület) túl közel volt, és az alsó képrészeknek betett a távolság négyzete (erről Dékán István tudna mesélni). Nem zárnám ki, hogy a kép közép alatti tónustartományát ki kellett húzni valamelyik csodaszerszámmal (vagy ez már arcátlan gyanúsítgatás?)
D. J.


balivir


A kép szépen komponált. Balivir az esztétikai rendcsinálás során ügyelt arra, hogy némely fontos vonalak a képsarkokon fussanak ki. és hogy az építmény álljon a lábán, miként az építész megálmodta és az építő megteremtette.
Az egyetlen, amit említeni érdemes, hogy a fotográfus gépével egyféle ívekben gazdag térszerkezetben állt, melynek fényhangulata igen megragadó lehetett, ennek azonban csupán egy része volt továbbadható, a fotózáskor lejátszódó két dimenzióra való transzponálás és a fénydinamika mintegy 4-5 blendényire zsugorodó átfogása okán. Ilyen jellegzetesen 3D szituban nem árt komponálás előtt becsukni egyik szemünket, hogy lássuk a majdani veszteségeket. Akkor talán könnyebben észrevesszük, ha egy kissé elkoszolt, üres falfelület tolakodik a képsík közepére, ahol a szemlélő az őt is lenyűgöző néznivalót leginkább keresi. (Zárójelbe teszem, hogy ez a "koszra tartás" itt szociográfiai nüanszként is felfogható, mert ezt sokan kedvelik manapság. (Kosz, kosz, koszban elúsznak házaink... hogy némi átköltéssel a nemrég elhunyt Cseh Tamásra emlékezzek.) A kép bal alsó sarka tartalmilag enyhén híg (nekem), ezt a felületet, melyet a nagylátószögű a maga szakállára nyújtott meg, a rács alsó sarkától lefelé való szelekcióval enyhén visszatolnám (nyolc bitben persze, hogy nyoma véletlenül se maradjon, lásd: változat!)
D. J.



farkaskinga: folyik a nózi



A lónak - ha szabad így neveznem - halvány gőze sincs, hogy egy jó fotó-idomár mi mindent képes kihozni belőle. Igazi groteszk. Megvallom, kedvelem az efféle alkotói lelkivilágot. Jó tehát a ló, jó az attitűd, a kép viszont félig-meddig el van cseszve. Mert a jobb oldalon van valami, ami anatómiailag nem szervesül, egy zavaró sötét sáv. Tudom, a szakállak tűélein táncolt az alkotó ideg, és míg ezt remekül elcsípte, amazt tán észre sem vette. Ha az ember ilyen veszélyes ábrázolást a fejébe vesz (hiszen az izgága ló hatalmas nyelvével könnyen megfilterezi a lencsét), lőni kell, amennyit csak lehet, és közben az előre tisztázott formai koncepcióhoz integrálódni. Egy pillanatra sem szabad dekoncentrálódni, mert rögtön becsúszik valami utólag kezelhetetlen gikszer. Az is lehet persze, hogy ez annyira rázós vállalkozás volt, hogy ezidáig a földkerekségen még senki jobbat ki nem hozott belőle. Akkor viszont gratulálunk. Nem esztétikailag, mert az nem bravúrokban méretik. Egyébként a hatás annyira ördögi, hogy észre sem vettem, hogy folyna a nózi, de most, hogy mondod: csakugyan!
Dozvald János fotóművész


gamma - landolas



Szép sirály, tudjuk, nem volt könnyű őt ilyen tetszetős anatómiai pozícióban, ilyen éles rajzolattal megragadni (bár újabban, mióta ilyen jól süt a Nap...!?:-))

Ez a fotó az úgynevezett "lövés" kategóriába tartozik, s szívesen mondom: jó lövés. A fotósnak ilyenkor alig van ideje kombinálni, hátteret korrigálni, mélységélességen filózni. A "lövések" világában legérdekesebb a nehezen elkapható, az önmagában is teljeset kifejező pillanatok megragadása. Mi tagadás, a jó technikának köszönhetően elég nagy lett a találati arány. Így nézi tehát az ember, miről van itt szó. A landolásról. Szép pozíció, nemcsak a fotós, hanem a madár is dicsérhető, hogy íly frontális tökéllyel rendezte el magát. Tenger, csak mint boldogító kolorit. A tető: néhány jelzés értékű piros cserép, biztatóan kínálkozik. Szélvész nem szaggat, kifutó nem jeges, mákszemnyi kétség sincs e landolásban. Már-már szinte ásít az ember. Na, csak a cinikusabbja!
D. J.


Pajtás - Szoborcsoport



Valóban megragadóan olyan ez a néhány fatörzs és gyökér, mintha önmaga szobra volna. A fotónak lehetne kissé szűkebb kivágása, én most a bal és az alsó fertályt kurtítanám. Sokszor azonban nem a motívumok hiánya, hanem a felületek gyarlósága vagy érdektelensége kelti a vagdoshatnék érzetét. Csak úgy találgatva vetem fel: mi lenne, ha a gyökerek alatti kőszerű (?) matéria nem lukadt volna ki a túlexpozíciótól. Lehet, hogy ha anyagszerű, részletgazdag lenne a kő, érdekes kontrasztot képezne a fanemű anyaghoz, s a fene se kívánná levágni.

Sokszor valami alakját tekintve érdektelen dolog veri ki az ember szemét, mint itt is a lombok között fehérre lukadt ég. Emiatt a "szobor" valójában nem uralja a képet. A gyökerek fényes pontjain is tónusvesztés rontja a hatást. Néha tudni kell alulexponálni. Meg jobb helyre állni. Na és csalni, csalni, csalni szé... értékes, igen, értékes illúziókért (már majdnem szépet mondtam :-)))



D. J.

Előző érékelések >>>>

számláló