Cikkek / HDR - megoldás túl kontrasztos témákhoz
1 2

HDR - megoldás túl kontrasztos témákhoz

2007-09-11 20:34:00

Négerek harca az alagútban?
Az emberi szem rendkívül jól alkalmazkodik a fényviszonyokhoz. Sötétben egy gyertyaláng fényét akár 10 km távolságból is észrevesszük, és a tízmilliárdszor erõsebb fény sem vakít el teljesen a napsütötte havas hegycsúcsokon. Az adott fényviszonyokhoz alkalmazkodott szem számára felismerhetõ legvilágosabb és legsötétebb képrészletek fényességének aránya kb. 10 000:1 lehet, ami 13 Fé különbségnek felel meg. A fotográfiai filmek nem dicsekedhetnek ilyen képességekkel. A diapozitívok 3…4 Fé tartományt fognak át, a profi negatívok kb. 5 Fé-et, és az amatõr negatívok sem tudnak többet 6…8 Fé-nél.
A dolog következménye mindenki számára ismerõs, aki nyári verõfényben épületet, portrét vagy borult ég elõtt gõzmozdonyt próbált fényképezni. A világos területek „beégnek”, vagyis üres fehérséggé válnak, miközben a sötét részeken sem látszik semmi, csak szurokfekete foltok. A film kevésbé lát bele az árnyékokba, mint az ember. A digitális fényképezõgépeknél valamivel jobb a helyzet. Géptípustól függõen 6–9 Fé a dinamika. Jellemzõ, hogy minél nagyobb ISO értéket állítunk be, annál kisebb a dinamikatartomány. Ezért a nagy kontrasztú témákat a lehetõ legkisebb ISO érték beállításával fényképezzünk. A túlzottan nagy kontrasztú témáknál az a szokásos eljárás, hogy mesterséges úton megpróbálják a téma legvilágosabb és legsötétebb részei közötti különbséget csökkenteni. Az árnyékokba vakuval, derítõlapokkal több fényt lehet juttatni, a világos égboltot szürke félszûrõvel lehet besötétíteni.  Sokszor – például tájképeknél – deríteni nem lehet, de segít a digitális technika!
 
Ha rövid a latitûd, toldd meg egy kockával!
Amikor egyetlen felvételen nem tudjuk megörökíteni a témáról érkezõ összes fényt, több képet kell készíteni, és ezeket utólag kell összeilleszteni. Általános vélemény, hogy a pontosan illeszkedõ felvételek elkészítése fotóállvány nélkül lehetetlen. Tapasztalatom szerint a gépváz letámasztása egy fatörzshöz, oszlophoz vagy az ülõ fotós térdén szintén megoldás lehet, de kétségkívül a háromlábú állvány a legjobb.
Mielõtt fényképeznénk, vizsgáljuk meg a témát a szerint, hogy milyen világosságú részletek találhatók rajta. A téma világos és sötét részein külön-külön mérjük meg a fényt. Nagyon hasznos dolog egy kézi spotfénymérõ, aminek igen kis (kb. 1 fokos) látószögét kihasználva tetszõleges témarészletet mérhetünk meg. Spotmérõ hiányában a kamera belsõ fénymérõje is tökéletesen megfelel spotmérés üzemmódban. Nagyobb látószögû fénymérõvel közelebb kell menni a témához, és úgy kell mérni a részeken. A kamera fénymérõje rögtön rekeszszám- és expozíciósidõ-értéket mutat, márpedig a tényleges expozíciót a két érték együtt határozza meg. Kényelmes, ha az egyik paramétert, mondjuk a rekeszszámot rögzítjük (A mód), és csak a másik adatot figyeljük.
 
HDR01.jpg
Az égen úszó felhõk és a templom sötét kövei között túl nagy a kontraszt

Példaként vegyük a nagybörzsönyi Szent István-templomról alkonyi világításban készült képet. A fénymérõ szerint F=5,6-nál 1/30 s expozíció idõ kellett volna az eresz alatti sötét részekhez. Az égbolt felhõire 5,6-os rekesznél 1/2000 másodpercet mértem. A két érték között a szabványos idõskálán hat lépés távolság van (1/30–1/60–1/125–1/250–1/500–1/1000–1/2000), ami azt jelenti, hogy a különbség 6 Fé. Ez több, mint amit a felvételhez használt kamera teljesíteni tud. A közepes expozícióval (F=5,6; T=1/250 s) készült képen látszik, hogy a sötétben lévõ részletek alig figyelhetõk meg, miközben az ég jellegtelen, fakó. Akár a felhõkön, akár a templomon próbálunk javítani, a másik részlet még rosszabb lesz. Éppen ezért két képet készítettem, az egyiket a templomra exponálva, a másikat az égboltra. Ne felejtsük el, hogy a fénymérõ 18%-os szürketáblára vonatkoztatott értéket mutat. Mivel az árnyékban lévõ sötét kõnek sötétebbnek kell látszani, mint egy középszürke felületnek, ezért itt a helyes expozícióhoz rövidebb idõ tartozik, mint amit a fénymérõ mutatott. Az égboltnak világosnak kell látszani, itt hosszabb idõt kell választani a spotméréssel megállapított értéknél. E megfontolások alapján a templomra 1/60 s-ot az égboltra 1/1000 s-ot exponáltam. A két felvételen sikerült rögzíteni a teljes látványt.

HDR02.jpg
Az egyik képen az égbolt, a másikon a templom expozíciója megfelelõ. A kettõbõl csinálunk egy képet
 
Egyesítsük képeinket!
A munka további részét otthon, Photoshoppal végezhetjük. Nyissuk meg mind a két képet, aztán a sötétebbet jelöljük ki Ctrl+A-val, és helyezzük a vágólapra Ctrl+C-vel, majd Ctrl+X-szel illesszük a világosabb képre. Az eredeti sötétebb képre már nem lesz szükségünk, nyugodtan zárjuk be.
A következõ lépésre, a képek egymáshoz igazítására csak akkor van szükség, ha szkennelt anyaggal dolgozunk, vagy nem állványról fényképeztünk. Az új réteg opacitását állítsuk kb. 50%-ra a Layers panelen, majd az Edit/Free Transform (Ctrl+T) funkciót bekapcsolva igazítsuk a másik képhez. A kurzornyilakkal igen kis lépésekben lehet mozgatni a képet, miközben Ctrl+[+]-szal és Ctrl+[–]-szal vagy az egér görgõjével lehet zoomolni. Amikor pontosan illeszkedik a két kép, akkor kattintsunk az eszköztáron lévõ pipára. A Photoshop csak ekkor végzi el a tényleges traszformációt. Fontos, hogy a kis szögû forgatás és a kismértékû átméretezés ront a kép minõségén, ezért ne alkalmazzuk egymás után többször. Ha nem sikerült elsõre az illesztés, vonjuk vissza, és próbáljuk meg újra! Illesztés után állítsuk vissza a réteg opacitását 100%-ra.

HDR03.jpg
A részképekhez nem nyúlunk. Rétegmaszkkal választjuk ki a szükséges részeket
 
Kattintsunk a Layer panel alján az Add Layer Mask gombra! A rétegmaszk egy szürkeárnyalatos kép, ami azt mondja meg, hogy a réteg (esetünkben a sötétebb kép) mely részei legyenek láthatóak. Ahol a maszk fehér, ott hiánytalanul jelentkezik a réteg tartalma. Ahol fekete, ott a réteg átlátszó lesz, ahol szürke, ott részben áttetszõ. Kezdjük hát eltüntetni a túl sötét részeket! Állítsunk be fekete tinta- és fehér háttérszínt (nyomjuk meg a D, majd az X gombot). Vegyünk egy nagyobb ecsetet, és kezdjünk festegetni a kép sötét részének közepétõl kifelé haladva. A szélekhez közeledve válasszunk kisebb ecsetet, és egyre óvatosabban dolgozzunk. Módszerünk elõnye, hogy maga a kép érintetlen marad, könnyû visszahozni az egyes részeket. A fák leveleinél például 50% opacitású ecsettel, fehér színnel részben visszafestettem a maszkot, hogy jobban illeszkedjenek a környezethez.

HDR04.jpg
Középrõl kifelé haladva festegetünk

Mind a két réteghez adjuk egy korrekciós réteget a Layers/New Adjustment Layer paranccsal. A felsõ, sötétebb réteghez tartozónál kapcsoljuk be a Use Previous Layer to Create Clipping Mask jelölõnégyzetet, hogy ez a korrekciós réteg csak a felsõ, sötétebb réteg tartalmára hasson. A két korrekciós réteg állítgatásával finoman hangoljuk össze a kép sötét és világos részeit! Végül egyesítsük a rétegeket, szükség esetén végezzünk kontraszt- és színezetkorrekciót, a klónozópecséttel javítsuk ki az apró hibákat.
HDR05.jpg
Az eredmény kísérteties az alkonyi fényben

A CIKK FOLYTATÁSA >>>
1 2

számláló