Regisztráció Elfelejtette jelszavát?


A Fotóvilág működése

Alapszabályzat


Videóajánlat
Lépcsőszimfónia
kompozíciós esettanulmány

Tapétázás kisvakuval
video
Szarka Klára: A hírkép és a riport
tárgyfotó
Profi tárgyfotó egyszerű eszközökkel

Monitorkalibrációs segédábra



Profi monitorkalibráció ábrák:
www.lagom.nl


Mit ne tölts fel a Fotóvilágra?
Cikkek

Anaglif: alkalmas és alkalmatlan motívumok

2007-04-16 13:37:00
Dékán István

anc-01.jpg

A legalkalmasabbak azok a motívumok, amelyeken távolodó felületek és azokból kiemelkedõ, különbözõ távolságban elhelyezkedõ motívumok vannak. Hatásosabb a kép, ha ezek viszonylag nagy foltot alkotnak. Szemünknek meg kell találnia a két képen az egymáshoz tartozó pontokat. A nagy foltokat a szem azonnal észreveszi, utána megkeresi rajtuk a részleteket, s ha ez is megvan, akkor alakul ki a térélmény az agyunkban. Ha nincs egy olyan nagyobb elem, amely vezeti a szemet, akkor vagy lassan, vagy egyáltalán nem áll össze a kép. Ezért nem ideálisak az ágas-bogas fák, bokrok. Még akkor sem, ha a valóságban érdekes térszerkezetet adnak.
Hasonló okból nem szerencsések a nagyon kis elemekbõl álló, viszonylag homogén textúrák. Ilyen például egy apró kavicsokkal borított felület. Fárasztó munkát ad az agy látóközpontjának az, hogy az egyik szem által érzékelt kis domborulat párját a másik szemnek meg kell találnia sok hasonló között.   
.      
Élesség, részletek
Az anaglif képeknél elõnyös a nagy mélységélesség. A legjobb, ha a képen minden éles. Így szemünk akadálytalanul kalandozhat a közelebbi és távolabbi részletek között. Ez a valóságban is így van. Ha a térben különbözõ távolságra lévõ motívumok között nézelõdünk, a szem mindig oda állítja az élességet, ahova nézünk. Tehát mindent egyformán élesnek érzékelünk. Ezt kell modellezni a fényképpel is. Itt csak akkor láthatunk valamit élesen, ha eleve éles a képen.
A sok részletet tartalmazó, rajzos képstruktúra alkalmasabb, mint a nagy, sima felületekbõl álló. Ez utóbbinál csak a kontúrok szolgálhatnak „fogódzóként” a szemnek. A rajzos struktúrán viszont minden részlet információval szolgál a térbeli pozicionáláshoz. A kis részletek karakteresebb megjelenítését a kontrasztos világítás is segíti. Ezért külsõ felvételeknél elõnyös a napsütés. Óvakodni kell a részlet nélküli túl fehér (beégett) vagy túl sötét, alulexponált felületektõl. Ezek elvesztik részleteiket, így nem szolgáltatnak mélységi információt.

anc-02.jpg
A részletgazdag felületen könnyen talál a szemünk "fogódzót"
.
Színek
Nem lehet bármilyen színû motívumról színes anaglif képet készíteni. A szemüveg vörös és kékeszöld árnyalatával azonos vagy nagyon hasonló színû részletek gondot okoznak. Ezeket az egyik szemünk nagyon világosnak, a másik nagyon sötétnek látja. Így csak egy zavart érzékelünk, és nem alakul ki a térhatás. A zöld növényzet színe általában nem okoz ilyen problémát. A vörös háztetõk viszont igen. Célszerû ellenõrizni a képet, miután elkészítettük. Ha olyan részleteket látunk, amelyek a szemüvegen át az egyik szemmel nézve sokkal világosabbak, mint a másikkal, akkor vagy csökkenteni kell ezeknek a részleteknek a színtelítettségét, vagy kiindulhatunk fekete-fehér képekbõl. Ez azt jelenti, hogy az eredeti képek szaturációját nullára csökkentjük. Így RGB színmódú, de fekete-fehér képeket kapunk. A szürkeárnyalatos képek nem megfelelõek, mert azoknak nincsenek színcsatornái.
 
anc-05.jpg
A vörös háztetõk zavart okozhatnak
.
Kompozíció
Az általános fotográfiai kompozíciós megfontolásokon kívül a térbeli képeknél speciális szempontokra is figyelni kell. Az a legjobb, ha a fõ téma belül van a képhatáron, nincs vágva. Ha valami mégis vágásba kerül, akkor ezt figyelembe kell venni az anaglif kép utómunkálatainál. Úgy kell egymásra illeszteni a két szétválasztott színt, hogy az elvágott rész ne kerüljön a képsík elé. Ha ezt sikerül megoldani, akkor úgy fog látszani, hogy a képhatárok egy ablakot alkotnak, amin keresztül, mögötte látjuk térben a képet. Ha ezt nem jól oldjuk meg, és a vágott rész „kilóg” a képbõl, akkor itt zavaros lesz a látvány.    
Ha egy témarészlet az egyik képen takarásban van, a másikon pedig látszik, az szintén zavart okoz. Ennek megfelelõ jelenség, ha egy távolodó síkot (például egy ház külsõ falát) olyan szögbõl fényképezünk, hogy az egyik kép egy kicsit rálát a felületre, a másik viszont már nem. Ugyancsak ebbe a kategóriába tartoznak a kép szélén belógó motívumok. Ha valami csak annyira lóg be oldalt a képbe, hogy az egyik felvételen megjelenik, a másikon pedig nem, akkor ez szintén zavar forrása.

anc-04.jpg
Rossz takarású motívum
anc-03.jpg
A sok vékony csík nem áll össze térhatássá

anc-06.jpg
Bal oldalon az elvágott motívum a képsík előtt van
.
Ha egy képnél közeli és távoli motívumok is vannak, akkor vigyázni kell a bázistávolság megválasztásánál. A távoli képrészlethez a nagyobb bázistávolság az ideális. Így viszont a közeli motívum egészen máshova kerül a két képen. Ezt utólag a szemünk nem képes egy tárgyként érzékelni.
Ugyanaz legyen a két képen. Ha olyan nagyobb tereket fényképezünk (egy fényképezõgéppel), ahol emberek jönnek-mennek, akkor megtörténhet, hogy valaki besétál a képbe munka közben. Ugyanez a gond, ha valaki a két felvétel elkészítése közben odébb megy. Ha ilyen helyen fényképezünk, meg kell várni azokat a pillanatokat, amikor mindenki kiment a képmezõbõl. Persze lehetséges, hogy olyan gyorsan sikerül elkészíteni a kép képet, hogy a szereplõk nem mozdulnak meg. De ennek kicsi a valószínûsége. Hasonló gondot okoznak a képre kerülõ lobogó zászlók. Mozgó motívumokat két géppel lehet gond nélkül fényképezni.   
anc-08.jpg
Megfelelõ nézõpontválasztással elkerülhetõk a takarások
.
Soha ne öncélúan!
Lényeges, hogy csak olyan képet készítsünk el térbeliként, amelyet egyébként is szívesen lefényképeznénk. Ne engedjük, hogy a térhatás öncélúvá váljék. Az érdektelen témákról készített 3D-képek hamar elvesztik érdekességüket, és így elmehet a kedvünk ettõl a technikától. Ha viszont hangulatos témákat, érdekes látványokat, szokatlan fényeket sikerül térben megörökítenünk, értékes alkotásokat hozhatunk létre.
számláló