Cikkek / Képértékelés 2010. 10. 25.

Képértékelés 2010. 10. 25.

2010-10-25 00:00:00

RZsó - A nagyfülű



Túl sok minden van a képen. Ráadásul ezek helyzete, szinte mindé - nyugtalanító. Kicsit dől-borul az ajtó, a vödör, de még a fal is. Még a szomszédból is bemászik a képbe egy ostoba árnyék. Nincs képszerkezetileg meghatározó vonal, nincs domináns tömeg sem.
Na, a kismacska aranyos, csak hát hogy bírja ebben a boldogtalan kupiban? Okos persze, ő árnyékban kuksol, miközben a tárgyakat keményen sújtja a fény.
Lám, könnyen lesz zavaros a fotó, ha a fotográfusnak a témáról, a fellelt viszonyokról nincs képileg elmondható, érdeklődésünket is megtisztelő véleménye.

Dozvald János


Gab7005 -



Gab7005 félrecsalta Szent Pétert az egri főszékesegyház elől képzelete burjánzó odújába. Nem tetszett neki talán Hild József architektonikus rendje. Mi az új helyzet, csak találgathatom. Az ókori klérus kritikája lenne ez vagy éppen a digitális ördög diadala?
Ujjgyakorlat, hogy miként kell becses és pogány faktúrákat egymásra uszítani? Mágikus továbbképzéshez házi feladat?
Tény, néha mágikus a látható dolgok viszonya, nagy szerencse lencsevégre kapni valami ilyesmit. Ám ha nincs adva épp ilyen, kár hókuszpókuszolni. Szabad, csak kár. A mágikus a valóság felsőbb szférájában honol. Nehéz hozzáférni extrém tehetség nélkül.

Dozvald János


guru -


"A fotó a Hargita-megyei Székelydobón készült. A község lélekszáma nem éri el a 600 főt. Egy épület egyik terme óvoda, a másik terme iskola. Az óvodában a csöppségek 2-5 évesek, az iskolában 6-9 évesek. A tanítónő személyre szabottan tanítja őket, koruknak megfelelően. Mindezt egy helyen s időben. A falak mállanak, csupasz villanykörte világít a plafonról, a padlót ragasztócsíkkal összefogott kopott szőnyeg borítja, a sarokban egy kis kályha adja a meleget. Elég szerény körülmények között, mégis szeretetben élnek, jól megférnek egymással. Minden napot imádkozással kezdenek..."

Mindezt guru maga írja képéről a fotovilag.hu kíváncsiskodó közössége unszolására. Vagyis szavakkal úgyszólván megejtőbb képet fest, mint fotójával. Képén éppen azok a szociális érzékenységünket felkavarni képes tények, melyek őt részvétében motiválták, nem jelennek meg. Sőt! A tanárnő, ha íly tiszteletünkre méltó személy, mint említi fent, szöges farmerje, üres háta helyett tekintetével tűnhetne szemünkbe, de nem!
Azok hiányérzetét, akik a tanárnő fejét reklamálják - mondjuk, akár csak az érdektelen padrész kurtítása árán, guru a fent idézett verbális jóságokkal próbálta kioltani.
Ráadásul teljesen indokolatlan ez az alulnézet. Gurunak csak fel kellett volna emelkednie kissé ültő helyéből, (lám, megvádolom, hogy ült, ami ilyenkor nagy hiba!) hogy a hiányzó fej a beszédes falrész érdektelen foltja elé csússzon, s akkor a gép enyhe lefelé fordítása mellett csökkent volna az alulnézeti hatás, kiemelkedtek volna a hátul ülők is, (bár arcuk nem igazán erősíti az elöl lévők érdeklődésének melegét.) Kevéssel többet látnánk akkor a füzetekből is.
A riporter térben való állandó, minden irányú mozgásával korrigál a kép szerkezetén. Viszonylag statikus jeleneteknél könnyebb dolga van, máskor megizzad, mire összehozza, amit akar. Ez az ára a jó riportképnek. Gurunak, aki portréistának már bevált, ezt még gyakorolni kell!

Dozvald János


gaborlajos89 - .

Szokványos mintákhoz mérjük az emberi vonásokat. Homlokkal lefelé a szín az szín marad (szeme kékje), de az arcvonás, a póz megítélése elbizonytalanodik. Körülbelül ennyi itt a téma megközelítésének konzekvenciája. Ujjgyakorlat ez, egy számunkra kedves, nőnemű ember kiforgatott valósága valamely fellelt, érdekes környezet okán. Kedves a suta póz, a vízben tocsogó láb, mókás a váll. Attraktív a deszkakerítés is. Kár, hogy a tér túlságosan bezárt. Kellene valami tárgyi dolog, kis vizuális mentőöv, ami kapaszkodót kínál a szemnek, hogy helyrebillenjen elménkben a tájoló. Nem a fotográfuséban, hanem a miénkben, mert ő érezte a gravitációt!
Dozvald János


andaluzina - Napfény, eső után


Más az embert látni felülről tömegességében, mint magában. Hogy mi ennek a pszichológiája, talán sejtem: tömegben nincs hangsúly a személyen, egyiken sem. Az özönlő sokaság szép tud lenni felülről, a járókelő egyén inkább csak nyomorult, mesés testszerkezete krumplivá silányul.
Andaluzina merészsége a komponálásban nem segít mindezen. Bár a lány póza extrémnek mondható, nincs lendület a figurájában.� Talán, ha az ernyő magában repülne... Na de más memóriakártyájára ne fantáziáljunk!
A tér kövezetének rusztikus hatása a félre eső árnyék ellenére is homogén, a képet összefogni képes ugyan, de mintázata túl sematikus, hiányzik innen nagyon, hogy mást ne mondjak, a fény szellki harapása. A játékos kedvvel kattintgató andaluzina néha beletalál, de legtöbbször csak mellé. Úgy látom, igazából nem érdekli a kép szövete: a szín, a tónus, az egyensúly, a matéria fényre konvertált mineműsége.

Dozvald János


lunalaci - Görbedi Jokó József (BLADES zenekar)UserFiles/Image/07_kepertekeles/10_01/276736-lunalaci.jpg

Multikash-nek nevezik a médiavilág egyéb helyein azt, amikor több felvételt társít az ember egyetlen képtérben. Nem tudom, mi lenne e gesztus magyar neve, de hogy mi időnkénti felbukkanásának oka, sejtem.
Lényegét tekintve menekülés a felelősség elől, arról szól a legtöbb ilyen képtársítás, hogy egyik fotónk sem érdemel kellő figyelmet önmagában. Lunalaci láthatólag kedvet érez, hogy szerény eszközeivel Görbedi Jokó József imázsát menedzselje. Mi most szétbontjuk képtársítását.
Zenészről van szó, feltehetőleg akcióban, de nincs hangszere. Nem lenne baj, ha portré készült volna, de nem portré ez, mert a figura túlságosan kifordul figyelmünk teréből. Ráadásul szájával expresszív gesztust tesz, mely kifelé, képen túlra tereli figyelmünket, anélkül, hogy ennek bármi hozama lenne.
Efféle hiányérzetünkért kíván talán kárpótolni a jobb oldalon látható részlet, sokkolván minket egy rózsás torkonlövéssel. Mag a plán váltás, tehát hogy féltestből nagyközelire váltunk, funkcionálisan helyes fogás, ám fekete-fehérben e vérengző részlet elég vértelen. Ráadásul másik zenész melléről való. Vagy ugyanazéról máskor? Téridő játéknak kicsit sok ez!

Dozvald János


kicsigaboka - Esték

UserFiles/Image/07_kepertekeles/10_01/276719-kicsigaboka.jpg

Mitől életlen a kép - a szó rossz értelmében? Hát hogy rossz helyen vagy rossz mértékben életlen. Mert egyébként az életlenség az egyik legkreatívabb, csak a fotóra jellemző eszköz, amivel nagyon sokan sikeresen élnek. Kicsigaboka Esték című képén túlságosan elfoglalta magát a formabontással. Mentségekről gondoskodott ugyan az alsó képszélen, de ezek esztétikailag nem segítenek: csak annak bizonyosságai, hogy a gép nem romlott el, lehet vele élességet állítani. Mit ér e mentség? A képen ugyanis épp a fő hangsúlyt kapott arc életlen, és nemcsak életlen, hanem rosszul életlen, szóval, ez a kicsigabokai életlenség nem nyeri értelmét semmiben. Célozgatások a lényeg és külsőségeink kifordult viszonyára, értem én, ha akarom, csak nem akarom, mert a kép setesuta, s főképp, mert nem szépen életlen. És nem is érdekesen. Miközben kicsigaboka még innen van a kellő fotográfiai rutinon, a sok csábító technikai lehetőségnek köszönhetően már túl van rajta. (Egyébként sok fontos, arra rendeltetettnek látszó fórumon sem tanítanak meg manapság fotografálni.)
Kicsigaboka gyakran menekül technikai problémái elől metaforikus témákba. Konvencionális helyeken fellelt attribútumokat hurcol egyik képéről másikra, puha és kemény tárgyakat, melyekkel kínzó feltűnési viszketegségét vakarja.
Idecitálok még valakit, hogy ha már goromba bértollnokként kijárna nekem minde cinikus szavakért a verés, többen legyünk:
"hu, kicsigaboka, sok ez má' nekem, fáradt vagyok. Nem akarsz egyszer már egy szép makrót egy muskátliról vagy egy fürgegyíkról, esetleg egy szitakötő is bejöhetne, vagy feltehetnél egy szép falu végi naplementés képet, majszolnék hozzá egy kis lekváros buktát, majd meginnám a habos kávémat. Milyen szép vasárnapi program lenne, most meg csak töröm itt a fejem... -:))
Sisitől idézem ezeket a szavakat. Hát igen, sisi mennyivel több szeretettel mondja el ugyanazt, amit én is mondani akartam!
Dozvald János



zoran - Dóri

UserFiles/Image/07_kepertekeles/10_01/zoran_01.jpg
Az egyik legérdekesebb lehetőség a fotográfus számára a négyzetes képformátum. Különös vonása, hogy önmagában nagyon statikus. Akkor lesz jó a kép, ha dinamikát visz e formátumba a képszerkezet, még hozzá anélkül, hogy a látvány végső nyugalmi révét, a négyzetet megtagadná.
Nem annyira a kép jó zoran esetében, mint inkább vonzó a téma. Dóri édesded tekintete. A figura (már bocs, Dóri! .-) elrendezése elég statikus, ráadásul arányérzékem a fejtetőből is hiányol valamennyit. Mindez extrém játékra ingerel, de talán még inkább az, hogy Dóri pillantásának rendkívül hangsúlyos tárgya van - nyilván egy személy, a képszélen túl, általunk nem láthatóan. Ez a figyelmünket lebilincselő pszichés viszony a képkivágással tovább hangolható. Méghozzá úgy, hogy megnövekedjék a képszerkezet dinamikája. E dinamika mértéke - miként a kivágás, aközelítés mértéke is - ízlés szerint finoman hangolható.
(A hiányzó képdarabokat... nem, nem Dórinál, hanem zorannál keressétek! El a kezekkel Dóritól! :-))

UserFiles/Image/07_kepertekeles/10_01/zoran_02.jpg
Dozvald János


sziszko - ... (pont-pont-pont - feltehetőleg staccato :-)

07_kepertekeles/277616-sziszko.jpg

Tovább árnyalódott sziszko nőben gazdagabbá már alig tehető formakincse. Akt hegedűvel. Jól megcsinált kép a szó technikai értelmében, ide értve a téma egyszerű elhelyezését is. Erőlködés lett volna egy ennyire centrális témát ide-oda tologatni.
Maga a dolog viszont, ami történik, elég szakszerűtlen. Komikus ez a ravasz, bicepszről indított hegedülés, ez a leplezetlen tekeredés, hogy a nő kelendő idomait kulturális ajándékként lopja szemünkbe. A pózt illetően persze - leszámítva a kényszerhegedülés buktatóit - célba talált nálam a hölgy tehetsége. A lábtartás is már szinte Lajkó fél iksz.
A lepusztult padló, a fal alján látható folytonosságszakadások érzékeltetik, hogy a való világban vagyunk.
Mind e dokumentatív összecsengések ellenére nem lepődnék meg, ha reklámfotóról lenne szó. Eladni, eladni, eladni! Most, ím, a hegedűn a sor. Ezek szerint a varrodai berendezésen, miként a p...nyi zongorán is, sikerült sziszkonak túladnia.
D. J.


Kondor26 - Ajtók a valóságba

Kondor26, aki fényképezőgépével már egy jó ideje "felhőtlenül szórakozik", készséggel javít fel kedves nőcskékkel lepukkant terepeket. (Úgy tűnik itt-ott, a nőcske épp nem ért rá :-)
Néha talál mást is, érdekes tárgyat, például, vagy részleteket, melyek vizuális különösségét fotográfiai- és talán egyéb értelemben is éretlen szemléletével nem tudhat elrontani. Ajtók a valóságba című képén az elsőként említett helyzet forog fenn. Ártatlan pózba tessékelt nőcske unja magát a dühöngő színtelítettség kellős közepében. Az elrendezés helyes, a két főmotívum osztozik a képfelületen. Az üzenet azonban így is csikorog esztétikailag - és szellemileg is talán. Ha Kondor26 látása nem érne fel holmi vizuális ordítozással, vagy amennyiben ez vélemény, hát kitartana eme látható világra irányuló véleménye mellett, ő lehetne egy idő után a szaturáló ember, s ha őszintén kutatná önmaga habitusából fakadó lehetőségeit, talán kiszenvedhetne nekünk végül egy-két általunk is elirigyelhető igazgyöngyöt. Mert egyébként a legcsodálatosabban lepukkant dolog (vagy felpukkant nőcske - bocs a szójátékért :-) is érdektelen, ha képi ábrázolását tekintve csak az, ami.
Dozvald János


simi -


E képet ökológiai témájúnak mondanám, s mint ilyen nem teljesen rágatlan csont. A helyzet extrém, s a teátrális elrendezés valamint a mai foto- illetve képtechnika ismeretében hajlik a néző a gyanakvásra: fellelt valóság-e vagy csinált valahogyan, de az ágacskák ablaknyílással való tónus-összefüggései a fürkésző szem számára meggyőzően hatnak. Ennek következtében viszonyt - már hogy a kép közepe olvadozik az egymáshoz közelítő tónusok miatt - veszít helyzete érzékiségéből, fenomenális voltának vizuális értékéből a fácska.
Simi nyilván úgyszintén mérlegelte ezeket a kockázatokat, amikor nézőpontját kereste. Így a kompozíciós megoldás végül is talán a lehető legjobb lett. Én persze kerítettem volna valami székfélét, megnéztem volna a képelemek viszonyát, mondjuk, 60-70 centiméterrel magasabbról is. (Ám de ez legyen az én magánügyem! Mindezt azért fejtegetem, hogy akik gondolatilag attraktív látványba botlanak, de nincs kellő gyakorlatuk, érzékelhessék, ránézetük legkisebb változtatásával hogyan változtathatják meg a képi hangsúlyokat.)
Ami kérdéses e kép hatása szempontjából, az a szín. Mit hoz a konyhára ez a kék dominancia? Mindegy, hogy az optika gyarlóságaira gyanakszik az ember, vagy ízlés alapján vállalt kékségre gondol, nem segít ez azon, hogy a fácska kissé belevész az ablaknyílás alatti falrész tónusába. Így az "üzenet" csupán egyfajta konvencionális forgatókönyv szerint érvényesül: szegényke természet küzd a könyörtelen emberiséggel.

Dozvald János


savanyucukor - I'm crying inside


Jellegzetes amatőr fotózkodás. Figyelemre érdemes eredetiségünk, megosztani érdemes gondolataink még nincsenek, de fájdalmunk már van. Savanyúcukor véget nem érő monológjának pillanatnyi állomása ez.
Tartalmilag és feltöltve is képpár bal fele (lásd: cím!) A figura: talán maga savanyúcukor édesdeden alakít egy kedves pofi zöldfülű teenagert. A cigi ügyeskedő kellék, a füst rosszkor volt rossz helyen. A háttér, mint személyes jellemző: kultúr-buzgóság zagyvasága.
Technikailag minden vonatkozásban határeset a kép. Csodák nincsenek: a mélységélesség és az élességminőség általában a választható lencsenyílás függvénye. Itt nagyon határeset. A tárgy megvilágításának jelentős eltérései okán a sötét felület (sajnos digitális korszakunkban is!) zúdul a mélysötétbe. Nem árt deríteni, csak hogy amennyit a technika csal, visszacsaljuk.
Igaz, a fényképezőgépek ma már nagyon okosak, csak hogy a valósághoz teljesen hülyék. Ízlésük sincs nekik!
Dozvald János

Régebbi képértékelések >>


számláló