Cikkek / Képértékelés 2010. 06. 01.

Képértékelés 2010. 06. 01.

2010-06-01 08:18:00

Koczka - Emlékeim



A poézisre hajló cím látványon túli élményre vall. Öregnek kell lenni ennek a Koczkának és szentimentálisnak, gondolom magamban, ahogy ezt az ekként címzett puritán látványt elnézem. Na és akkor hogy-hogy nem az!? Érzelemtévesztésről lehet szó? Koczka a nézőt gondolhatta érzelgősnek és öregnek? Vagy ebben a házban volt gyerek? E nyomasztóan sívár ablakon tekintgetett ki?
Súrlónak még alig nevezhető a fény, rusztikus, de inkább csak szegényesen lepusztult a fal, és életlen árnyékként van jelen a lombja vesztett fa. Nos, ez a túl nagyx felületen érvényesülő mismás életlenség hiba, mert zavarossá teszi az összhatást. Életlenségében minden tárgyi dolog elveszíti eredendő, materiális és fogalmi mivoltát. Ha nem nyer helyette egy másmilyen, másik virtuális mivoltot, ha nem eléggé életlen ahhoz, hogy valami más minőségű képépítő elemmé legyen, akkor csak gyarlóságként van jelen. Az életlen fa árnyékával kínálkozott egy formai lehetőség: az ágak árnyéka balról jobbra besűrűsödik. Koczka azonban a fa törzsén túl, jobb szélen hagyta ismét kihígulni ezt a formai hatást. Apró hiba, tetézi a többit. Végül is ez a nem túl nagy látványértékű folt ellensúlyozza a bal szélre csúszott ablakot. E csekélységtől eltekintve itt természetesen nem csak technikai hibáról van szó, hanem szerencsétlen konstellációról is. Koczka rosszkor volt nem túl jó helyen.
Dozvald János


Horváth István - Mint a mesében



Furcsa képi szerkezeti apróságok - bár mesében ez elmegy. Kicsavarodott kicsit a kastély tükörképe a vizen. Nem vagyok persze víztükröződés szakértő. Figyelmes a képkivágás, a képszélek természetesen adódó motívummal (fák) lezárt volta, s a táji látvány, maga valóban mesés, vonzza a szaturációval való rásegítést. Ám feltűnik nekem, hogy mintha valaki a közeli kőfal kontrasztjával is babrált volna -egyébként teljesen jogosan, mert olyan széles itt a fénytartomány, hogy azt a fényképezőgép egyetlen kattintással nehezen képes a szemtől szokott intelligenciával átfogni. Ez lenne talán a HDR technika! Megvallom, magam nem mívelem, de ez a felvétel nagyon is biztat erre. Még akkor is, ha sokan az u.n. lefényképezés természetétől idegen, utólagos manipulálást látnak benne.
Dozvald János


foram - Fényben merengő



foram - kinek egyik konceptuális ötletét épp a minap pocskondiáztuk - miként bemutatkozásában is ígéri, ím tovább tágította érdeklődési körét. A Fényben merengő című fotó foram gazdag és szerteágazó euvrjében a realisztikus emberi karakter-ábrázolás sorát nyitja meg. Belépőnek figyelemre méltó alkotás. A nem szokványos és mégis egyszerűnek látszó képi szerkezet bonyodalmas döntésekről tanúskodik, mindenek előtt a beeső kemény fény és az arc vakmerő szögállású viszonyát illetően, mely markánsan, már szinte kaikaturisztikusan emeli ki a hölgy korához illő karakterét. De megemlítendő a függöny mintázatának árnya a fülön, a feketeségből csak jelzésszerűen előcsillanó ruházati részletek (nehogy figyelmünket az arcról eltereljék), s mindenek felett az, ahogyan foram a félig feketeségbe boruló arc iránti hiányérzetünket feloldja a kép bal felét betöltő árnyképpel, mely egyben leírja tágabban az ember és a fény- illetve árnyvető függöny direktben nem látható viszonyát is. A két fényes folt jobb és baloldalon merész elhelyezésével kölcsönösen igazolja egymást, ami dicséretes választásra vall. Lehetne az árnykép jobb szélének nüanszai körül akadékoskodni, de ez a vállalkozás egészét tekintve kicsinyességre vallana.

Dozvald János


csomorlaszlo - EZ NEM LEHET IGAZ!


Vagy pikáns ez a cím vagy infantilisan ártatlan bakfisreakcióra utal vagy ezúttal nem ért rá Csomor László oly dicséretesen elmélyülni a témában, mint egyébként szokott.
Köztes valóságban vagyunk. Nem portré, nem elkapott történés, nem műköröm reklám (ha már művi a helyzet). Inkább olyan helyeskislánycsináljúgymintha féle fotónak látszik. S ha annak látszik, akkor az is. Itt nem úgy van, mint a politikában (hogy Hagyómányokra hivatkozzam :-), miszerint "nem elég becsületesnek lenni, hanem annak is kell látszani". Itt legalábbis a fényképezés pillanatáról szóló fotóban - nem elég valóságosnak látszani, hanem illik is annak lenni. A legszebb portrék egyik fajtája az, amikor a modell pillantásával felvállalja, hogy előtte ott a gép.
Nem így van ez esetünkben. A kislány csakugyan kedves tekintetű, ez egy jó portré fél ígérete. A hely, ahol ül - meredeken rá irányuló éles fénynyaláb - meg a választott hosszú gyújtótávolságú objektív is - a háttér jelentős mértékű életlensége - műtermi és portré aurát kölcsönöz. A felvett póz viszont - cáfolván a képcím pszichés hitelét, valami olyasmit sugall, hogy nincs is ám itt más, csak a fotó stáb, a fotográfus pedig, aki ide ültetett, azt kérte, csináljak így.
Ha mégis valós kommunikáció/reakció elkapott pillanata volna ez a kép, akkor fölöslegesen eltúlzott volt a rákészülés. Ilyesmit - a magas érzékenységű filmek és magas ISO értéket kínáló digitális rögzítés korában, épp az életszerűség érzete végett- nem így fotózunk :-)

Dozvald János


capriccio - Párizs - Defense


Ügyes választás volt, hogy capriccio a kompozíció határvonalainak keresésekor HD formátumra váltott (okos gépecske, megengedte!) Jó szemmel, jó arányban adott szerepet a fölötte kínálkozó, kellően fénylő, játékos szerkezetű pavilontetőnek. Amin nem segíthetett, az a főtéma megragadásához épp hogy csak elégséges fényviszony. Elsőként említhető, hogy a járófelszín kiexponálásához megkövetelt lencsenyílás, illetve expozíciós, mindkettő határértéken volt a kézből való fényképezés miatt.
És itt érkeztünk el a szóra érdemeshez. Hajdanában a lencsék fényerejének növelésére irányuló konstruktőri erőfeszítések két célt is szolgáltak: 1. A nagyobb fényerő megengedte, hogy a téma kevésbé jó megvilágításban is kézből kiexponálható legyen, 2. a tükörreflexes gépek nagyfényerejű lencséje biztonságosabbá tette a keresést, amibe azidőtájt még az élességállítás is beletartozott, mert ez a funkció akkor még manuális volt. Bár drága volt a nagyfényerejű objektív, néha csak e második pontban nevezett, a biztonságosabb élességállítás volt a nyereség, mert teljes nyílásnál a rajz nem volt kielégítő, mélységélesség meg szinte semmi.
Legyen szó bármíly tekintélyes márkanévről, láthatóan itt is ez a helyzet. Nincs mélységélesség, maximális a lencsenyílás, talán ezért van, hogy a főtéma, az esti sötétben rajzó ablakok - itt csak kvázi éles. Compact géppel minek akarsz este fotózni? Akkor vedd elő, mikor túristaboldogítóan süt a nap, s a 8-as rekesznek köszönhetően elemében van az okoska gép! :-))
Dozvald János


bézsé - elgondolkodva


Részletekben gazdag portré - már ami az emberi arc és kéz részleteit illeti. A háttér azonban hiányérzetet kelt. Túlságosan belesüpped a bánatos feketeségbe az emberalak. Néha nüansznyi derítés is elég, kevés ellenirányú, nem annyira szpotosan, mint inkább szóródva érkező fény. Persze ízlés dolgának is vehetjük, hiszen bézsé képén az arc fotografálása technikailag, a világítás szórt jellegének és irányának megválasztását is ide értve, szépen megoldott. Kérdéses viszont valami. Ottfelejtett valóság a szemüveg? Vagy a fotózás körülményei között esett hiba? Belenéztem a tükörbe. Kicsit az enyém is ilyen. Egy ifjúkori balaset okán ferde az orrnyergem, kedve van ferdén tartani a szemüveget. Meg lehet szokni. Mégis, mintha ez a lógó keret bézsé képén hiba lenne. Furcsa kérdést vet fel: ösztönösen idealizálunk egyfajta konform imázs igény hatása alatt? Rendes jó ember = tengely-szimmetrikus szemüveg? :-))

Dozvald János


Ditkee - ha menni kell, hát menni kell



Kicsit műtermi jellegű a kép, úgy értve, a háttér s maga a helyzet is csináltnak hat, a szemünk elé tolt attribútumokról nem is beszélve (Eiffel torony, repülőjegy, táskacímke) holott akár valóság is lehet az alapja. Ám ha csak ez maga a valóság, ha az egész csak egy fotó-ötlet, a macskát akkor is szeretjük, és ez az ötletnek, az ábrázolásnak köszönhető. (Marcipán, az állat, mint az ember önfeláldozásig hű barátja :-)
Esztétika? Kompozíció? Vágnának jobb oldalt? Tisztáznák, hol az asztal széle? Élesítenék a papírt (talán voucher ez?), hogy olvasható legyen? De kérem! Ki nem játszott még a macskájával - na, a szomszédéval talán - a maga örömére? Ditkeet magam nevében mindenképp üdvözölném, hogy túljutni látszik a humortalan-sótlan áldivat fotókon.

Dozvald János


Bathori - Suttogó alkony


Grafikai erővel hat a festői, sötét felhőtömegek kavargása s a fotó hibátlan élessége, a fáknak a vízszintes szimmetriatengelyen nyugvó horizontra felfűzött füzére (na, ebbe a tengely-kérdésbe már a címsáv is beleértve! - és csak a szőrszálhasogatók csillapítására említem meg, hogy magam is látom: nem horizontról, hanem ég és víz közötti földnyelvről volna szó :-).
A Suttogó alkony kétségtelen értéke ez a részleteiben ekként említhető szerkezet, mely tudatos választás hozama, sőt, kevésbé szerencsés próbálkozások is megelőzik (lásd a magyarra fordítva színes csendként jegyzett sorozatot!)
Bathori a témák kerülgetésében őszinte, komoly és becsületes, helyenként gyakorlatlansága korlátaiba ütközik, helyenként mintha túl széles lenne érdeklődési hullámainak amplitudója. Neki is szüksége van hát a szerencsére, de azt, mint látjuk, nem szalasztja el, hiszen az alkony most is colorban suttogott, ő azonban felismerte, hogy a kínálkozó látvány egyszerű méltóságához mit sem tud hozzátenni a színek locsogása, és ez - az eredményt tekintve -mindenképpen dicséretes.
Dozvald János


vanek - Apály



Avagy egy halászhajó karikatúrája. Jópofa. Ha vanek fokozta volna az arányok eltorzítását, a propeller most akkora lenne, hogy az égbe is átlógna. Jól jönne ez az összeköttetés. De hogy is megy ez? Ha e helyen leguggol az ember és aztán közelebb nyomul a propellerhez, akkor a horizont lemegy, a propeller meg nem csak nagyobb lesz, hanem felkerül az égbe. A hajótestre való rálátás viszont elromlana, pedig az most jó. Nincs kizárva, hogy vanek is végigzongorázta e megfontolásokat. Ha a propeller hajtótengelye felfelé kitörhetőnek vagy legalább görbíthetőnek bizonyul, akkor én talán ezzel még próbálkoztam volna, hogy a hátrányokkal járó leguggolás elmaradhasson. Lehet persze, hogy vanek is próbálta ezt. Mert az igazi fotófanatikusok egy jó képért sok kis gaztettre képesek :-)
A kép, végül is, szolid karikatúra, a maga nemében és az objektív adottságok korlátai között kifogástalanul kivitelezve.
Dozvald János


Meduza - Te vagy nekem



Egy új fiú a társaságban! Már a fotós! Bemutatkozása - képe és annak bárgyú címe egyaránt megerősíti, hogy a fotovilag.hu "élete" moderálásért kiált. A Te vagy nekem féle képek olyasmit sejtetnek, hogy fotó-exhibicionisták keverednek ide, akik nagy nyilvánosság előtt gügyögnek önmagukhoz. Úgy látszik, ez okoz nekik élvezetet. Sajnálatos. A fotó, mint olyan, esztétikai kifejezési forma lenne, az alkotók közösségi tere pedig helyes esetben szellemi felület. Fotónk annak indikátora, hogy egyenként mifélék is vagyunk. Csakis e mentális háttér érdemel ráhatást, mert fotó most már annyi van, mint a nyű. A nyűt nyűni, oda vissza, ezért élni nem igazán érdemes.
Vagy ez az élet? Hátráljon meg, akinek a gyomra nem bírja? Vagy ahogy Ady mondá: Fusson, akinek nincs bora, ez a fekete zongora?
Dozvald János


Rhea - Mesebeli erdő

Rhea a szép elkötelezettje. Vagy inkább a maguktól is szép dolgoké? A fényképezőgép az ő számára kreatív eszköz, szinte minden képén megmutatkoznak ennek ismérvei. Nem kerüli el figyelmét, ami fotogén, ügyesen csalja a szépség optikai kelepcéibe a fényt. A képsíkokat és folt tömegeket rendben tartja, exponálásai, élességállításai célzatosak és körültekintőek.
És ezen az úton most eljutott a mesebeli erdőbe. Mintha fontos állomás lenne e kép a rheai széptevés útján. A Mesebeli erdő síkba rendezett és a képzelet színvilágába konvertált látványa kilép a fotografálás keretei közül, textilművészetben alkalmazott grafikai benyomást kelt. Ugyanakkor a fény mélységeket is sejtetni képes a fák között. A talált és a mesterségesen alkotott vizualitás határán állunk. Az amatőr lélek, legyen mégoly igényes esztétikailag, innen csapongva visszatér a talált dolgok világába. Aki többre vágyik, annak mindaz itt véget ért.
Dozvald János


Valéria - Kis virág

A kép egyetlen vizuális pozitívuma a homogén, sötét háttér. Ebből a megfelelően komponált és érzékletesen világított színes virágok, nagyon hatásosan szoktak kiugrani. Ebben az esetben azonban sem megfelelő kompozícióról, sem érzékletes világításról nem beszélhetünk.�
A kompozíció teljesen esetleges. Az a szög, ahonnan látjuk a motívumot, nem alkalmas a virág formájának bemutatására. A térbehelyezés nem mutat semmiféle rendezettséget, harmóniát vagy tudatos feszültséget. Az életlen részek és a takarások zavaróak.

A legfőbb gond itt is, mint néhány régebbi értékelt képnél a fényhatásokkal van. Sajnos a gépen lévő vaku adja a fényt, ami, - mint már számtalanszor leírtam - nem alkalmas érzékletes világításra.
Virágfotónál az oldalról jövő, vagy a szemből, ellenfényként érkező megvilágítás a legjobb. Ez hangsúlyozza a formát, vagy kissé átvilágítva a szirmokat érzékelteti annak anyagszerűségét is.

(Nem az alkotó, hanem az értékelők felkészültségét jelzi, de az értékelés írásakor a kép három kimagasló és egy tetszik minősítést kapott.)

Javaslom, hogy végezz virágfotózási gyakorlatokat. Lapos, délutáni napfényben, vagy nap nélküli derült időben fotózz virágokat oldalfényben és ellenfényben (nappal szemben). Mindezt teleobjektívvel, távolról közel hozva, életlen háttérrel, a motívumot kiemelve a környezetből. Meg fogod látni, hogy mennyivel érdekesebb, látványosabb képeket kapsz.

Javaslom tanulmányozásra a napfényes fotózásról szóló cikkemet a ezen a honlapon. A cikk végéről ide teszek egy képet ami a fentebb leírt világítással készült.
Dékán István



sooslaca - -



Sooslaca ez év januárjában megérkezett a fotovilag.hu buliba. Nem jött egyedül, felrázta az itteni tompult kedélyeket: nem is annyira jobbján a csinos nő, hanem inkább a körötte lengő feeling: a már-már feledésbe merült Ilford anyagok iránt fellobbant nosztalgia. Szembeötlő a kép dinamikája. Feledteti már-már - mert esztétikailag kompenzálja - a mélységélesség aggasztón csekély voltát, a mellek költői halmait leszámítva jelentéktelennek mondható témát. Igen, mert bár a minimális követelmények szerint rendben volt a kattintás, nem szól ez a kép semmiről, csak éppen arról, hogy a digitálissal eltűnt valami.
De eltűnt-e csakugyan? Ím, átjött ez a hatás a digitális tűzésvíz falakon. Egy nosztalgiára hajló, jól felszerelt fotográfusnak, ha már oly mindentudók a szoftverek, illene a képszerkesztő gépében megtalálnia - azt a ravasz görbét, ami ide kell. Lehet persze, hogy ahhoz 32 bites tónus-sűrűség is kevés lenne.
Dozvald János


Belinea - Hegyi Barbara - Romlás

A színházi fotók esztétikai értelemben nem önálló alkotások. A teátrális - és esetünkben egyben realisztikus - világítást a világosító állítja össze, a színész megjelenését - jórészt vizuális értelemben is - maga a színész lényegíti. A fotográfusnak marad két nem elhanyagolható összetevő: a nézőszög és a pillanat megválasztása. E képen a pillanat megválasztása nem nagy kunszt. A nézőszög viszont korrekt.
A színészfotók végül is ambivalens szereplők egy fotó-közösségi portálján, mert fotóesztétikai jeleskedés dolgában - fentiek okán - nem igazán erős argumentumok.
Dozvald János

Régebbi értékelések >>


számláló